A város díszpolgára: Dr.Pálinkás József

Helyi - 2012-04-11
Az idén 60 éves Dr. Pálinkás József a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, kutatóprofesszor, tanszékvezető egyetemi tanár élete a diploma megszerzését követően szorosan összefonódott a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetével.

Tudományos pályája kezdetén annak ösztöndíjasa, majd tudományos munkatársa, igazgatóhelyettese, 1991 és 1996 között pedig igazgatója volt.

1995-től a Debreceni Egyetemen tanszékvezető egyetemi tanár, 2005-től a Fizikai Intézet igazgatója, 2007-től a Tudományegyetemi Karok elnöke, rektorhelyettes.

 

Neves külföldi egyetemeken vendégkutatóként tevékenykedett, számos országos és nemzetközi szakmai testület tagja. 1998 és 2001 között az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára, majd 2001-2002-ben oktatási miniszter. Jelentős eredményeket ért el a magyar tudomány anyagi támogatásának javításában. 2002-ben visszatért egyetemi oktatói és kutatói munkájához, jelenleg is a Debreceni Egyetem Természettudományi Kar Kísérleti Fizikai Tanszékének vezetője, az ATOMKI kutatóprofesszora.

 

A Magyar Tudományos Akadémia 1995-ben levelező, 2004-ben rendes tagjává választotta, 2008-tól pedig e tudományos köztestület elnöke. 2009-ben a londoni Európai Akadémia felvette tagjai sorába.

 

Nagy mértékben elősegítette Debrecen tudományos és közéletének, felsőoktatásának fejlődését; múlhatatlan érdemeket szerzett abban, hogy az ATOMKI, mint a város meghatározó tudományos központja, tudásbázisa – kiemelt akadémiai kutatóhelyként – még jobban megerősödjön. A díszpolgári cím adományozásával a közgyűlés Debrecen várost gazdagító, példaértékű munkásságát kívánja elismerni.

Díszpolgár lett:

Dr. Fésüs László akadémikus, egyetemi tanár, intézetigazgató is.