A WizzAir debreceni járatainak százezredik utasát köszöntötték

Helyi - 2013-11-27

A WizzAir debreceni járatainak százezredik utasát köszöntötte Kósa Lajos (Fidesz) polgármester és Tamara Mshvenieradze, a légitársaság kommunikációs vezetője szerdán a debreceni repülőtéren.A százezredik utas, az ötéves Szabó-Garay Petra Londonba utazott szüleivel, akik Birminghamben dolgoznak. A kislány egy évig előkészítő iskolába jár szeptembertől a brit városban - tudta meg az MTI tudósítója a szülőktől.

    Év végéig a repülőtéren az összes utaslétszám elérheti a 130 ezret, jövőre pedig 150 ezer utasra számítanak - mondta Kósa Lajos, miután a repülőtéren felavatta az új ajándékboltot és VIP-várót.

    A polgármester eredményesnek nevezte azt az 1998-ban eldöntött fejlesztési stratégiát, miszerint nem várnak egy nagybefektetőre, hanem lépésről lépésre fejlesztik a város repülőterét.

    A jelenleg a Xanga cégcsoport 75, és a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. 25 százalékos tulajdonában lévő debreceni repülőtér az egyetlen hazai alternatívája a budapesti Liszt Ferenc repülőtérnek - mondta Kósa Lajos kiemelve, hogy sok próbálkozás után úgy látszik, hogy a WizzAir légitársaság is megtalálta a számításait Debrecenben.

    A politikus megemlítette, hogy a légitársaság tavasztól már minden nap indít járatot Debrecenből London Luton repülőterére, s az eindhoveni járat mellett elképzelhető, hogy márciusban újraindul a Debrecen-Dortmund járat is.

    Újabb járatok indításáról is folynak tárgyalások, ez lehet Moszkva, de szó van más irányokról is - tette hozzá Kósa Lajos.

    Herdon István, a Xanga cégcsoport vezérigazgatója eredményesnek nevezte az elmúlt két év repülőtér-fejlesztését, és hangsúlyozta, hogy a vidéki repülőtér-fejlesztés sok kis apró lépésből tevődik össze