Az egyházak összefogásának köszönhetően az adventi időszaknak erős szakrális jellege lesz Debrecenben. A város karácsonyfája mellett vasárnaponként a történelmi felekezetekkel közös gyertyagyújtásokat tartanak, a Nagytemplom előtti színpadon pedig kulturális rendezvények várják az érdeklődőket.
Debrecen ünnepi díszkivilágítását december 3-án kapcsolják fel és idén először a régi városháza is fényárban úszik majd.
Az adventi vásár már szombaton megnyílik, a kereskedők csaknem 100 faházban árusítják portékáikat, többségében egyedi kézműves termékeiket.
December 2-án és 3-án a gyerekek az állatkertben találkozhatnak a Mikulással és azok, akik krampusznak öltöznek, félárú jeggyel mehetnek be az intézménybe, ahol kézműves foglalkozásokkal is várják a látogatókat.