AKSD: luxusprofit a négyzeten?

Helyi - 2013-06-03

 A debreceni önkormányzat 2013. május 30-i közgyűlésén dr. Dobrossy István önkormányzati képviselő kérdést tett fel a Kósa Lajos polgármesternek a debreceni temetkezési és hulladékkezelési díjak 2013. július 1-i csökkentésével kapcsolatban, azonban a kérdésre – a képviselő szerint - csak részben kapott választ.

Ezért levélben kér ujból választ a város polgármesterétől.

”A részleges választ annak tudom be, hogy valóban elég bonyolult kérdéscsoportról (amiért szíves elnézését kérem) van szó, valamint annak, hogy Polgármester Úr nem kért 30 napot a kérdés megválaszolására, hanem rögtönzött. ….

”…..Én az AKSD mérlege kiegészítő mellékletéből pontosan idéztem, Ön pedig annak ismerete nélkül

- beszélt a hőszolgáltatói díjak csökkenéséről (ami a kérdésben nem szerepelt),

- nem beszélt a temetkezési díjak csökkentéséről (ami a kérdésben szerepelt),

- nem beszélt arról, hogy miért lehetett a FIDESZ által sokszor emlegetett 10%-os tőkearányos luxusprofitot 25-szörösen meghaladó az AKSD pénzügyi eredménye és az elmúlt évi és ezévi javaslatunk ellenére Debrecen városa és annak vagyonkezelője miért nem emelt szót, miért nem tett az indokolatlan mértékű szemét és temetkezési díjak csökkentése érdekében.”- írta a képviselő szerkesztőségünknek is megküldött levelében, amelyben kérdéseire objektív, a tényeken alapuló választ kért.

 

AZ AKSD KFT jegyzett tőke összetétele:

176 millió forint - ASA + AVE Holding Kft. 51 %

169 millió forint Debreceni Vagyonkezelő Zrt. 49 %

Összesen 345 millió forint

 

Az AKSD árbevétele 2012-ben 4,888 milliárd forint volt, 80 %-ban a hulladékgazdálkodásból származott, miután Debrecen és még 23 település területén fejtette ki tevékenységét, valamint 10%-ban temetkezésből.

 

Az adóalap  1,00463 milliárd forint volt, ami a 345 millió jegyzett tőke alapján  291 %-os tőkearányos nyereséget jelent,másképpen fogalmazva, ha a társaság 4 milliárd 888 milliós árbevételét nézzük, akkor az egymilliárdot meghaladó eredmény azt jelenti, hogy az árbevétel 20,5%-a profit-olvasható a képviselő levelében.

 

Az osztalékfizetés megosztásának mértéke :

600 000 ASA+AVE Holding Kft. 51% 306 millió forint

Debreceni Vagyonkezelő Zrt. 49% 294 millió forint

 

Levelét ily módon folytatja a képviselő:

 

Ez azt jelenti, hogy az osztrák partner a 176 milliós befektetése alapján, annak közel 174%-át vitte ki osztalékként a 2012. év alapján, miközben Magyarországon és Európában egy évi 10%-os osztalék is kiemelkedőnek számít. Ha az energiaszolgáltatók 8% körüli eredménye luxusprofit, akkor ezt a 174%-ot minek nevezzük (különösen azok után, hogy az osztrák partner a 2011. évi osztalékként 200 milliót meghaladó összeget vitt ki nem beszélve az előző évekről.

Legyen szíves Polgármester Úr mondja meg, hogy milyen befektetés az, amelyet meghaladó mértékű osztalékot vihet ki a befektető minden évben?! És mindezt a Debrecen Város közgyűlése és a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. asszisztálásával. Erre mondtam a közgyűlésen, hogy jó lenne az, ha más szemében a szálkát, a magunkéban a gerendát észrevesszük.

 

A fenti számok alapján mondtam, hogy 1 milliárdos árbevétel-csökkenés 20%-os díjcsökkenést jelenthetne mind a temetkezés, mind a hulladékkezelés terén. És ezek 2012. számai és erre emeltünk mind a temetkezés, mind a hulladékkezelés területén díjat 2013-ra. A 20%-os díjcsökkenés (értékvesztések elszámolás nélkül) még mindig közel 400 milliós eredményt jelenthetett volna az AKSD-nek, amiből ha 100 milliót kiosztanak osztalékként és közel 300 milliót fejlesztésekre visszaforgatnak, akkor mindkét tulajdonos elégedett lehetne és Debrecen, valamint 23 környékbeli település polgárai is.

 

Apropó, a 23 település. Polgármester Úr több alkalommal azzal vette védelembe az AKSD-t, hogy bevételeit nem csak a debreceniektől, hanem 23 település polgáraitól szedi. Mi a különbség a debreceni és a vidéki polgárok között? Nagyon szeretném, ha Debrecen Város Közgyűlése elnézést kérne az érintett vidéki polgároktól, hogy éveken át asszisztált egy kvázi monopolhelyzetben lévő cég családok költségvetését megcsonkító árpolitikájához.

 

Végül a kérdéseim:

- igazak-e az általam leírtak, vagy egy hozzá nem értő ügyvéd tévelygései,

- hogyan jön össze 2013-ban az egyébként reális hulladékkezelési díj 30%-os csökkenése, ha a csökkenés mértéke a Polgármester Úr által elmondottak szerint 4+10%?

- a temetkezési díjaknál megvalósul 2013-ban a 30%-os csökkenés?

-  megjelenik-e ezen levelem teljes terjedelmében az Ön válaszával együtt a DTV honlapján (Ezt azért kérdezem, mivel a DTV nézői a kérdésnek és a válasznak csupán egy részét láthatták és sokan kérdezték tőlem debreceni polgárok, hogy mi volt a vita lényege a Polgármester Úr és köztem?- írta befejezésül Dr. Dobrossy István önkormányzati képviselő.