Átadták a DPD regionális depóját a debreceni repülőtéren

Helyi - 2018-03-23

A debreceni repülőtér logisztikai bázisán adták át pénteken a DPD Hungária csomagszállító cég regionális depóját.Herdon István, a repülőteret működtető Xanga cégcsoport elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a logisztikai bázis fejlesztését 2011-ben kezdték meg, az azóta elkészült, összesen 27 ezer négyzetméter alapterületű ipari és logisztikai létesítményekben 12 vállalat mintegy 300 embert foglalkoztat.

A tervezett létszámbővítések eredményeként a logisztikai bázison foglalkoztatott munkavállalók száma ez év végére várhatóan eléri az ötszázat - tette hozzá.

Herdon István kiemelte: a debreceni nemzetközi repülőtér interregionális pozíciója további erősödéséhez kiemelt jelentőségű a légikikötő üzleti környezetének fejlesztése, amelyben fontos szerepet kap a logisztikai ipar.

A Xanga csoport befektetésében, saját forrásból megvalósult és pénteken átadott kulcsrakész logisztikai egység megteremtette annak a lehetőségét, hogy a logisztikai ipar egyik piacvezető képviselője, a DPD a repülőtér közvetlen szomszédságában fejlesztett és üzemeltetett multimodális logisztikai bázison nyissa meg új, korszerű technikával felszerelt regionális depóját - jegyezte meg az elnök-vezérigazgató.

MTI fotó:Czeglédi Zsolt

Hosszú Csilla, a DPD Hungária Kft. ügyvezetője hozzátette: cégük a nemzetközi DPDgroup hálózat tagjaként Európa második legnagyobb nemzetközi csomagszállítási hálózatának része. A társaság a most átadott debrecenivel együtt tizenkilenc vidéki és két budapesti depóval rendelkezik, 240 dolgozót foglalkoztat, és közel 700 alvállalkozó futárral dolgozik együtt a belföldi és nemzetközi csomagszállításban. Cégük árbevétele tavaly elérte a 10 milliárd forintot.

A debreceni depó minden igényt kielégítő, korszerű logisztikai létesítmény. Az odaérkező csomagok belföldi szállítás esetén már a következő munkanapon a címzetthez kerülnek.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere azt mondta, a repülőtér fejlesztése és a logisztikai központ bővítése jelentős mértékben hozzájárul Debrecen regionális szerepének erősítésének. Köszönetet mondott a Xanga csoportnak,amely 2011-ben nyílt pályázaton szerezte meg a repülőtér működtetési jogát, s a járatfejlesztések mellett a légikikötő üzleti környezetét is fejleszti.

A polgármester elmondta, hogy tavaly már 320 ezer utas fordult meg a debreceni repülőtéren, és számuk évről-évre nő.

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza