A Piac utca 77. szám alatt áll az 1911-ben, szecessziós stílusban megépült, úgynevezett Huttflész-ház. A helyi egyedi védelem alatt álló épületben kizárólag önkormányzati tulajdonú lakások és a Cívis Ház Zrt. tulajdonában lévő üzletek voltak. Az ingatlan leromlott, helyenként életveszélyes állapota miatt a Cívis Ház Zrt. 2000-ben elvégezte az utcafronti homlokzat és tető felújítását.
. Mivel a szerkezeti és bérlők elhelyezésével az ingatlant kiüríti, az épületet felújítja és irodaházként hasznosítja.
A tulajdonos Debrecen Város Önkormányzata és a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. hozzájárulása alapján a Cívis Ház Zrt. az Észak-Alföldi Operatív Program keretében 2008-ban sikeres pályázatot nyújtott be a „Cívis Inkubátorház”megvalósítására.
Az irodaház közel 230 millió forintos európai uniós forrásból és 270 millió forintos önerőből valósult meg. Az építési engedélyes terveket a Részvénytársaság maga készítette el (tervező : Bojtor Éva), a kiviteli tervek elkészítésével külső céget bízott meg. A munkálatok 2009 decemberében kezdődtek el és 2011. január végén fejeződtek be. A kivitelezést a közbeszerzési eljárás nyerteseként a DH-Szerviz Kft. végezte.
Az új épületkomplexum Debrecen belvárosában, a Piac utcán, közel 2800 négyzetméter alapterületen található.
Az inkubátorház működtetésének célja a kis- és középvállalkozások támogatása, ezáltal pedig a régió gazdaságfejlesztésének előmozdítása. Az irodaház minden igényt kielégítő műszaki megoldásokat tartalmaz és teljes körű szolgáltatásokat nyújt: irodahelyiségek, teljes infrastruktúrával felszerelt óradíjas tárgyalók, recepció, telefonközpont, adminisztráció, kártyás beléptető rendszer, szélessávú internetkapcsolat, berendezett teakonyha, irattár, raktár.
Egy átlagos irodaházzal szemben a Cívis Inkubátorház újszerű, költséghatékony bérleti konstrukciót nyújt virtuális irodai szolgáltatásaival. Ennek lényege, hogy a bérlőnek elég telephelyét bejelentenie, hiszen az irodaház adminisztratív támogatásával minden irodai feladatot ellát, így a vállalkozásnak nem szükséges külön beruházással, magas költségen önálló irodát bérelnie ahhoz, hogy partnerei számára elérhet ő legyen.
Parkolásra az épület belső udvarán van lehetőség. A Cívis Inkubátorház Debrecen szívében kialakított irodaház, mely egyedi megoldásokat kínál az irodahelyiségek, tárgyalótermek bérbeadásától kezdve a személyre szabott szolgáltatások és az adminisztrációs ügyintézés lebonyolításáig.