Átépítették az Ebes és Debrecen közötti vasútvonalat

Helyi - 2020-10-16

- Környezetkímélő és biztonságos közlekedés jött létre az Ebes és Debrecen közötti vasútvonal teljes átépítésével - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken a 15 milliárd forintos beruházás keretében felújított vonal ünnepélyes átadóján.

Bodó Sándor hangsúlyozta: a kormány stratégiai célként jelölte ki a közösségi közlekedés fejlesztését, legyen az kötött pályás vagy közúti. Az elővárosi vagy távolsági közlekedési fejlesztések sorát megújult pályák, állomásépületek is jelzik - tette hozzá.

Személyvonat közlekedik az Ebes és Debrecen közötti felújított vasútvonalon az ünnepélyes átadó napján Debrecen közelében 2020. október 16-án. MTI/Czeglédi Zsolt

Elmondta, hogy 2021-től közlekedésfejlesztésre még több forrás, mintegy 2000 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből 32 milliárd forint felhasználásáról már döntés is született.

Az államtitkár hangsúlyozta, a felújított vasútszakasszal gyorsabb lett a közlekedés Ebes és Debrecen közt, illetve Hajdúszoboszló irányába, ami a nyaralóknak is kedvez.

Pósán László (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő reményét fejezte ki, hogy a jövőben gyorsabban, biztonságosabban és kiszámíthatóbban közlekedhetnek az utasok Debrecen és a főváros irányába.

Nyiszter Tamás, a MÁV Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese elmondta: az Ebes és Debrecen közt elkészült kétpályás, 8 kilométeres vasúti szakasz is hozzájárul ahhoz, hogy a Budapest és Debrecen közt közlekedő vonatok óránként 160 kilométeres sebességgel közlekedjenek, és a menetidő két órára csökkenjen.

Jövőre Debrecen és Nyíregyháza között 500 millió forintból újul meg a vasútvonal, 2022-ben pedig egymilliárd forintból a Debrecen és Nagykereki közötti szakasz - tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.

Kikina Artúr, a NIF Zrt. vasútfejlesztési igazgatója a beruházás paramétereiről elmondta, a kivitelezés nettó 15 milliárd forintba került. A Budapest-Szolnok-Debrecen közti 100-as vasútvonal most átadott szakaszán átépítették a pályát, korszerűsítették a felsővezetéket, kiépítettek egy körforgalmi csomópontot a Határ úton, jelzőlámparendszert és szervízutat is kialakítottak.

Az elmúlt időszakban mintegy 1600 milliárd forint európai uniós és hazai forrásból újították fel a vasúti közlekedést országszerte - tette hozzá.