Az energiaválságra tekintettel Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a Debreceni Intézményműködtető Központ közreműködésével megvizsgálta az önkormányzati intézmények energiahatékony működtetésének lehetőségeit. Az energia-megtakarítást eredményező döntésekre a város közgyűlése adhat majd felhatalmazást október 27-ei ülésén. Erről Papp László polgármester sajtótájékoztatón számolt be 2022. október 20-án.
Debrecen önkormányzata mindent megtesz annak érdekében, hogy a nehézségek ellenére a város működése normális keretek között maradjon és a szükséges és elégséges mértékű szolgáltatások a legfontosabb területeken ne csökkenjenek. Ezért a takarékossági döntések nem érintik a bölcsődéket, óvodákat, szociális intézményeket.
A szociális- és egészségügyi intézmények esetében az önkormányzat megvizsgálja a jogi lehetőségét annak, hogy mely nappali ellátás szüneteltethető jogszerűen a költségek csökkentése érdekében, így a szociális területen fenntartja a szolgáltatást, továbbra is lesz ellátás, esetenként a telephelyek átszervezésével. A tervek szerint azokon a telephelyeken szünetel az ellátás, ahol magas a működési költség, ezek átszervezésre kerülnek olyan helyekre, ahol ez alacsonyabb.
Ennek értelmében Debrecen Megyei Jogú Város Városi Szociális Szolgálatának öt telephelyének (Erzsébet utca 5., Víztorony utca 13., Szabó Kálmán utca 33., Pósa utca 41., Süveg utca 3.) működése 2022. november 1. és 2023. április 15. között szünetel majd, úgy, hogy ez idő alatt feladataikat más telephelyek látják el. A Pallagi út 9. alatti idősek otthona esetében a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. megvizsgálja a termálvízkút használatával történő fűtés kialakításának műszaki és gazdasági lehetőségét.
A Sámsoni út 81. alatti orvosi rendelő a Szabó Pál utca 59. alatti orvosi rendelőbe, a Thomas Mann utca 1. alatti gyermekorvosi rendelés a Hadházi út 9. alatti rendelőbe, a Kincseshegy utca 46. alatti háziorvosi rendelés a Süveg utca 5. alá költözik. Ennek kapcsán Papp László kiemelte, hogy a DIM működtetésében álló orvosi rendelők jelentős része az elmúlt években megújult.
„14 orvosi rendelőt újítottunk fel néhány év alatt. Így is maradt még néhány olyan, amelynek a felújítása még várat magára, ezeket a következő években tervezzük” – tette hozzá a városvezető.
A DMJV Család- és Gyermekjóléti Központ telephelyein nyújtott szolgáltatások az intézmény székhelyén és a Pacikert telephelyen érhetők el, a Víztorony utcai és a Felsőjózsai utcai telephelyek ideiglenesen szünetelnek. A CSGYK Nádor utcai épülete 2017-ben készült el, és jó energetikai paraméterekkel rendelkezik, ezért a nappali ellátással kapcsolatos feladatokat itt tervezi ellátni a város. Azaz a Városi Szociális Szolgálat esetében az Erzsébet utca 5., a Víztorony utca 13., a Szabó Kálmán 33., a Pósa utca 41. és a Süveg utca 3. szám alatt szünetel majd 2022. november 1. és 2023. április 15. között a tevékenység.
Papp László elmondta, hogy a legnagyobb beavatkozás a sportlétesítmények életében következhet majd be. Az oktatási intézményekben működtetett uszodák közül novembertől bezár a Debreceni Bocskai István Általános Iskolában (Munkácsy Mihály utca 4.), a Tóth Árpád Gimnáziumban (Szombati István utca 12.) és a Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában (Sinai Miklós utca 6.) lévő uszoda. Az iskolában tanuló diákok eddig az időpontig teljesítik testnevelés tantárgyból az úszással kapcsolatos kötelezettségeiket.
„Erről korábban már tájékoztattuk a Debreceni Tankerületet, így az iskolákat nem érte váratlanul ez a tervünk. A cél az, hogy október végéig az iskolai oktatásba beillesztett úszásprogramokat el tudják végezni” – fogalmazott Papp László, hozzátéve, hogy a Debreceni Sportuszoda is bezár a nagyközönség és a sportolók előtt 2022. december 15. és 2023. április 15. között, ugyanakkor a versenysporthoz kötődő nyitvatartás megteremtése érdekében az országos sportszövetségekkel való együttműködés lehetősége még nyitva áll.
„A sportuszoda távhőköltsége a jelenleg hatályos távhőárak alapján meghaladja a 700 millió forintot évente, míg a villamosenergia költsége a jelenlegi piaci árak alapján 200 és 300 millió forint közé tehető. Ez azt jelenti, hogy 2023-ban az egymilliárd forintot is elérné a sportuszoda működtetése. Jelen pillanatban nem látom annak a lehetőségét, hogy ezt egész évre vállaljuk. De a sportállamtitkársággal folynak a tárgyalásaink, és amennyiben rendelkezésre áll majd kormányzati támogatás az uszoda működéséhez, akkor természetesen meg tudjuk oldani azt, hogy a következő időszakban is működjön. Ebben a pillanatban saját forrásból december 15-ig tudjuk – korlátozott mértékben – működtetni az uszodát” – mondta a polgármester.
Papp László tájékoztatása szerint az Oláh Gábor utcai sportkomplexum – beleértve a Gyulai István Atlétikai Stadion és Edzésközpontot is – esetében a fűtés csak az állagmegóváshoz szükséges temperáló mértékben működik majd a távhőellátásról. Az NB1-es kosárlabda-mérkőzések idején – a DEAC-cal kötött megállapodás értelmében – elektromos hősugárzókkal fűtenenek a sportcsarnokban, edzeni pedig a város különböző – erre alkalmas – tornatermeiben tud majd a csapat. A Debreceni Sportcentrum Kft. dolgozói munkavégzés céljából a Sport Hotelbe költöznek át, a sportorvosi szolgáltatás pedig szintén máshol lesz elérhető, ennek részleteiről hivatalosan értesítik majd a sportolókat.
A Főnix Aréna 2023. január 1. és 2023. április 15. között szünetelteti a rendezvényeket – kivéve, ha olyan igény érkezik, amely esetben a szervezők valamennyi felmerülő költséget vállalják.
A Debreceni Jégcsarnok 2. számú csarnokának teljes bezárásáról már döntött az önkormányzat – itt a fűtés minimálisan csak temperáló lesz –, az 1. számú csarnokban 2022. december 31-ig lesz a sportolási lehetőséget, kivéve, ha központi támogatás érkezik a működési költségek fedezésére.
„A jégcsarnok esetében is négyszeresére nőttek a fenntartási költségek, tehát több százmillió forint a jégcsarnok működtetése jelenlegi árak mellett. Itt is keressük a megoldást mind a korcsolyaszövetséggel, mind a jégkorongszövetséggel, és amennyiben a sportállamtitkársággal megállapodást tudunk kötni, akkor nem lesz akadálya annak, hogy január elseje után is működjön az 1-es számú jégcsarnok, de jelen állás szerint azt tudjuk vállalni, hogy december 31-ig fog működni” – mondta Papp László.
A kulturális intézmények esetében is várhatók változások. A Déri Múzeum 2022. november 1. és 2023. április 15. között vasárnaponként és hétfőnként is zárva lesz, azaz keddtől szombatig tart nyitva 9.00 órától 16.00 óráig, az épületben 18 Celsius-fokos hőmérséklet tartásával.
A Déri Múzeum Péterfia utca 28. alatti épületének (Debreceni Irodalom Háza) működése tavaszig szünetel.
A Kölcsey Központ – az irodák kivételével – 2023. január 1. és 2023. április 15. között zárva tart – kivéve, ha olyan rendezvényt tartanak, melyek esetében a szervezők valamennyi költséget vállalják. Nem rendezik meg a Város Bálját sem. Az önkormányzat közgyűlésének ülései a Megyeházán lesznek, de a tervek szerint a város napján, április 11-én tartandó hagyományos ünnepi közgyűlést már újra a Kölcsey Központban lehet megtartani.
Az Apolló mozi csökkentett üzemmódban működik, a nagyterem zárva lesz.
A Méliusz Juhász Péter Könyvtár Dózsa György utca 23/a, István út 11., Monostorpályi út 110. és Víztorony utca 13. alatti telephelyei bezárnak, ezeken a helyeken a fűtés a gyűjtemények állagmegóvásához szükséges mértékhez igazodik. A könyvtár többi telephelye 18 Celsius-fokos fűtéssel, napi 2-3 órás nyitva tartással működik majd.
A Méliusz Juhász Péter Könyvtár Bem tér 19/D alatti központi könyvtára 18 Celsius-fokos fűtéssel működik. Az épület II. emeletét lezárják. Könyvkölcsönzési szolgáltatás lesz.
A Vojtina Bábszínház a Kossuth utca 1. alá költözik. A bábszínház Kálvin téri épülete bezár, ott csak csak temperáló fűtés lesz.
A DEMKI (Debreceni Művelődési Központ és Ifjúsági Ház Nonprofit Kft.) egységei közül a Simonffy utca 21. alatti Ifjúsági Ház és a Nagy-Gál István utca 6. alatti Tímárház és Kézművesek Háza, a Jerikó utca 17-21. és a Szentgyörgyfalvi út 9. fsz. 1. alatti közösségi házak a vendégek fogadására alkalmas hőmérsékletű, de csökkentett fűtéssel folyamatosan működhetnek.
A Napraforgó utca 1-3. alatti Kismacsi Közösségi Ház, a Süveg utca 3. alatti Csapókerti Közösségi Ház, a Szabó Kálmán utca 68. alatti Homokkerti Közösségi Ház és a Szent Anna utca 18. alatti Belvárosi Alkotóműhely, a Borsos villa, Ondódon a Kalász utca 1. alatti Ondódi Közösségi Ház működése április 15-ig szünetel. A Kastélykert utca 39. alatti Nagymacsi Közösségi Ház év végéig működhet: 2023. január 1. és 2023. április 15. között azonban működése szünetel.
A Nagyerdei Kultúrpark esetében az állatkertet nem érinti korlátozás, a vidámpark egyelőre működik, esetleges módosításról jövőre dönthet a város
A Csokonai Színház és a Kodály Filharmónia Debrecen együttműködése értelmében a két intézmény megosztva használja a Csokonai Fórumot. 2022. december 15-től kezdve minden héten csütörtöktől szombatig a színház társulata, vasárnaptól keddig pedig a filharmonikusok és a kórus használja az épületet, amely minimális energiafelhasználással működik. Szerdai napokon a Kodály Filharmónia Debrecen koncertezik az épületben.
A Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ (Hunyadi János u. 1-3.) harmadik emeleti kiállítóterének használatát az intézmény mellőzi és a párásító berendezést sem működteti, csökkentve ezzel a működési kiadásokat. A kiállításokat ennek figyelembevételével szervezik majd.
Debreceni Közterület Felügyelet
A Debreceni Közterület Felügyelet a Vár utcai Nagypiac esetében a vásárlói szokásokra tekintettel bevezeti a 14.00 óráig tartó nyitva tartást, mely időpontot követően nem működteti a mozgólépcsőt és a lifteket, a világítást pedig csak a legszükségesebb mértében használják majd.
Térvilágítással, szökőkutakkal kapcsolatban javasolt intézkedések
-a városban a térvilágítások és szökőkutak csökkentett üzemeltetése valósul meg,
-a Ködszínház csak június, július és augusztus hónapokban működik, az Egyetem téri szökőkút - amelyik a legdrágábban működik - nem üzemel
-a Dósa nádor téri, a Hal közi és a Kossuth téri szökőkutak májustól szeptember közepéig működnek,
-a Dósa nádor tér térvilágítása csökkentve üzemel,
-az épület-megvilágítások leállításra kerülnek,
-a karácsonyi díszkivilágítás csökkentett tartalommal, sötétedéstől este 22.00 óráig üzemel,
-a Nagyerdei Stadionnál nem kerül kialakításra jégpálya, csak a Kossuth téren lesz. A Kossuth téri jégpályát 8:00-14:00 óra között az óvodások, általános- és középiskolások, valamint a Főnix által szervezett csoportok ingyenesen használhatják,
-az önkormányzat vizsgálja az elektromos töltőállomások fizetőssé tételét vagy csökkentett működtetését.
A közvilágítás kérdését érintve Papp László elmondta: a város villamosenergia-fogyasztása jelenleg mintegy 8,4 millió kWh/év. Az önkormányzat alapvető működőképességének fenntartása érdekében (egyéb intézkedések mellett) az elégséges és szükséges szolgáltatás fenntartásával, a lámpatestek részleges lekapcsolásával fogja szabályozni a közvilágítást, amely jelentősen csökkentheti a fogyasztást. Így a tervek szerint Debrecen közigazgatási területén – tehát a külterületeken is – 2023. január 1-jétől 2023. december 31-ig az önkormányzat által üzemeltetett lámpatestek csökkentett teljesítménnyel működnek majd. A balesetek elkerülése miatt a kijelölt gyalogátkelőhelyeknél és a közlekedési csomópontokban a közvilágítás továbbra is zavartalanul üzemel.
„Sokat nyerhetünk azon, hogy a jövő évi költségvetésben tervezzük megteremteni a forrást, hogy fokozatosan átalakítsuk a közvilágítást LED-es fényforrásúra, ami 4-5 év alatt megtérülő beruházás lenne” – tette hozzá Papp László. A polgármester összefoglalásként elmondta, a várost nem éri felkészületlenül ez a helyzet abban az értelemben, hogy egyrészt Debrecen gazdasága az erős, másrészt pedig az elmúlt években különböző projektekben többmilliárd forintot fordított energiahatékonysági fejlesztésekre.
„Az intézményrendszer jelentős részét, óvodákat, bölcsődéket, orvosi rendelőket, egyéb közintézményeket átépítettünk, fotovoltaikus vagy hőszivattyús megoldásokat alkalmazva. Ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően 40 ezer GJ távhőenergiát takarítottunk meg, továbbá négyezer köbméterrel kevesebb földgázt és 475 ezer kilowattórával kevesebb villamosenergiát használunk fel évente, ezen felül közel 3 millió kilowattóra energiát termelünk be a rendszerbe a napelemeknek köszönhetően, és 4300 tonna szén-dioxiddal csökkentjük a város szén-dioxid kibocsátását. Jelenleg azonban ez sem elég ebben az abszolút irreális, irracionális helyzetben” – fogalmazott a polgármester. „Úgy látszik, hogy ez egy hosszú távú küzdelem lesz.
A november 1-től április 15-ig tartó időszakban a megtakarítás nagyságrendje nettó 2 milliárd forint. Ha április 15-e után is fenntartanánk ezt az intézkedéssorozatot – amire remélem, nem lesz szükség, mert az árak konszolidálódnak – akkor összességében éves szinten ez a megtakarítás elérhetné a közel 4 milliárd forint körüli összeget. És még ezzel együtt is, ha a mostani árakból indulunk ki, akkor a költségnövekedés a meghozott intézkedések mellett is 4,2 milliárd forint nettó összeget jelent. Tehát ha ezen a szinten maradnak az energiaköltségek, akkor 2023-ban – ha egész évben fenntartanánk ezeket az intézkedéseket – akkor is 4,2 milliárd forinttal többe kerülne a város üzemeltetése. Ha pedig nem hoznánk intézkedéseket, akkor ez a költségnövekedés közel 10 milliárd forint lenne” – tette hozzá.
A polgármester elmondta: jelenleg csökkenő tendenciát mutatnak az energiaárak, és – bár nem számít arra, hogy a 2022. év eleji szintre nem fognak visszaesni – hogyha hosszútávon is egy tolerálható szinten maradnak, akkor az intézkedések feloldásáról hozhatnak majd döntéseket.