- Az Európai Bizottság mintegy 80 millió eurós beruházást hagyott jóvá az unió Kohéziós Alapjából a személy- és teherszállítás vasúti összeköttetéseinek javítására az észak-alföldi régióban, a Szajol és Debrecen közötti vonalon - közölte az uniós bizottság szerdán.
Elisa Ferreira, a kohézióért és a reformokért felelős biztos közölte, hogy a magyarországi vasútvonalak korszerűsítése az unió zöld átállást segítő prioritásaival összhangban végzett beruházást jelent, amely jobb vasúti összeköttetést teremt a régió lakosságának és vállalkozásainak, egyben segíti az európai áruszállítást is.
Elmondta, a megítélt támogatási forrásból megvalósuló korszerűsítés keretében Ebes és Debrecen között három, vasutat keresztező közúti átjárót megszüntetnek, helyettük felüljárókat építenek a gépjárműforgalom számára. Az érintett pályaszakaszt átépítik, alkalmassá téve ezzel nagyobb terhek szállítására is. Szajol és Debrecen között pedig új jelző- és vezérlő infrastruktúrát, valamint új elektromos légvezetékeket építenek ki a teljes útvonalon.
A korszerűsített pályaszakaszok azzal, hogy javítani fogják a régió és a Budapest közötti vasúti összeköttetést, vállalatokat vonzanak, és lendületet adnak a Kelet- és Nyugat-Európa közötti áruforgalomnak - tette hozzá az uniós biztos.