Az önkormányzati tiltás ellenére is nyitva van Debrecenben a dizájner drogokat árusító Amsterdam Shop

Helyi - 2011-11-22

A hirado.hu kiderítette: a boltot már napokkal ezelőtt bezáratta a jegyző, de az üzemeltető nem vette át az erről szóló végzést.     Gulyás Tünde, a debreceni Önkormányzati Hivatal osztályvezetője elmondta: december elejére a határozat közöltnek számít még akkor is, ha az üzemeltető nem veszi át. Ha szükséges, a rendőrség közreműködésével szereznek érvényt a bezáratásnak - tette hozzá. 

Kósa Lajos (Fidesz) polgármester korábban kudarcosnak minősítette az együttműködést az önkormányzat és az államigazgatási szervek között a bolt bezáratásának ügyében.     A politikus a városi közgyűlés október 27-i ülésén hatékonyabb munkát kért a rendőrségtől a kábítószer-terjesztés ellen Uzonyi Attila városi rendőrkapitány féléves beszámolója után. Kósa Lajos akkor azt mondta: három önkormányzati határozatot is elutasítottak a felettes szervek.