A Cívis Ház Zrt. Debrecen Megyei Jogú Város ingatlanhasznosítással és bérbeadással megbízott társasága fontos szerepet vállal a város arculatformáló tevékenységében, és kiemelt feladatának tekinti a belváros elhanyagolt épületeinek rekonstrukcióját, homlokzatainak felújítását.
A Debrecen, Piac u. 77. szám alatt található, rendkívül leromlott állagú épület évek óta a belváros rehabilitációra váró területei közé tartozott, ezért a részvénytársaság kezdeményezte annak felújítását és irodaházzá történő átalakítását. A tulajdonos DMJV Önkormányzata és a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. hozzájárulása alapján a Cívis Ház Zrt. az Észak-Alföldi Operatív Program (ÉAOP) keretében 2008. évben pályázatot nyújtott be a „Cívis Inkubátorház”megvalósítására. A megnyert pályázat eredményeként 2011 márciusában átadásra kerülő Cívis Inkubátorházat közel 230 millió forint európai uniós forrásból és 270 millió forint önerőből sikerült megvalósítani.
Az új épületkomplexum Debrecen belvárosában, a Piac utcán, közel 2800 m2 alapterületen van.. Az inkubátorház működtetésének célja az innovatív kis- és középvállalkozások támogatása, ezáltal pedig a régió gazdaságfejlesztésének előmozdítása. Az irodaház szolgáltatásait igénybe vevő vállalkozások támogatása azért is fontos, mert nem mindig rendelkeznek a növekedéshez szükséges elegendő saját tőkével. Hitelképességük korlátozott, fedezeti problémáik vannak a saját beruházásokhoz szükséges önerő előteremtésével, ugyanakkor a pályázati támogatásokat korlátozottan képesek igénybe venni. Az inkubátorházban mindezt kedvező áron, koncentráltan és az üzleti együttműködésben rejlő előnyöket kihasználva kaphatják meg.
„Az irodaház magas színvonalú belsőépítészeti és gépészeti megoldásokkal lett kialakítva. Már 11 m2 alapterülettől lehetőség van irodahelyiségek bérbevételére. Teljes infrastruktúrával felszerelt óradíjas tárgyalók várják azokat, akik üzleti megbeszéléseiket ide szeretnék szervezni. Egy átlagos irodaházzal szemben a Cívis Inkubátorház költséghatékony bérleti konstrukciót nyújt virtuális irodai szolgáltatásaival. Ennek lényege, hogy a bérlőnek elég telephelyét bejelentenie, hiszen az irodaház adminisztratív támogatásával minden irodai feladatot ellát, így a vállalkozásnak nem szükséges külön beruházással, magas költségen önálló irodát bérelnie ahhoz, hogy partnerei számára elérhető legyen" - mondta el Nyíri László vezérigazgató.
Az irodaház minden igényt kielégítő, teljes körű szolgáltatásokat nyújt: recepció, telefonközpont, adminisztráció, kártyás beléptetőrendszer, szélessávú internetkapcsolat, berendezett teakonyha, irattár, raktár. Parkolásra az épület belső udvarán van lehetőség. A Cívis Inkubátorház Debrecen belvárosában, innovatív üzleti környezetben– igazodva partnerei igényeihez – egyedi, professzionális megoldásokat kínál az irodahelyiségek, tárgyalótermek bérbeadásától kezdve a személyre szabott szolgáltatások és az adminisztrációs ügyintézés lebonyolításáig.
A sikeres pályázatot elkészítő DBH Group igazgatóhelyettese, Kurtán Zoltán elmondta, Debrecennek nagy szüksége van arra, hogy minél több sikeres kis- és középvállalkozás működjön a városban.