Bajban a város gazdálkodása?!

Helyi - 2006-08-10

Kovács László polgármesterjelölt sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a csütörtöki Közgyűlésen előterjesztésre kerül a „Tájékoztató DMJV Önkormányzata gazdálkodásának I. félévi helyzetéről, beszámoló a DMJV Önkormányzata 2006. évi költségvetéséről szóló 2/2006. (II. 24.) rendelet végrehajtásáról” szóló jelentés.

Az előterjesztő az anyagban kiemeli:

„ A 2006. évi költségvetés előterjesztésekor jeleztem, hangsúlyoztam, hogy 2006. évre a tartalékaink nekünk is elfogytak, más feltételekkel kell az Önkormányzat működését, a fejlesztéseket kezelni. ”

 

Mi, liberálisok is így látjuk. Ezért is javasoltuk, hogy az önkormányzati intézményhálózat működését felül kell vizsgálni, azoknak a tulajdoni elemeknek a működtetési jogát, amelyek veszteségesek, pályázaton értékesíteni kell. A befolyó összeggel csökkenteni lehet a városra nehezedő adósságállományt, a működtetés költségeit és kockázatát pedig a pályázaton nyertes  vállalkozói csoport viseli. Már az is „nyereség”, amely összeg nem terheli kiadásként az Önkormányzatot.- mondta Kovács László, majd így folytatta:

Amikor megláttam az önkormányzati előterjesztések között, hogy „önkormányzati tulajdon értékesítése” tárgyú napirendet is tárgyalunk, először megörültem, hogy javaslataink meghallgatásra találtak. Azután elolvastam az előterjesztés teljes címét, és azt láttam, hogy az AKSD Kft-ben lévő 49 %-os tulajdonrészét kívánja értékesíteni az önkormányzat. Ez számomra azt jelenti, a város gazdálkodásában valami nagy probléma lehet, ezért valahonnan nagyon sürgősen keríteni kell 1,5 milliárd forintot.

 

A képviselő szerint az önkormányzat nem „külső” vállalkozónak értékesíti a tulajdonrészét, hanem meghívásos pályázaton a Debreceni Vagyonkezelő és két tagvállalata között rendez meghívásos -Kovács László álláspontja szerint színlelt- pályázatot. A liberális párt javaslata szerint azoktól az intézményektől – illetve költségeiktől - kellene megszabadítani a várost, amelyek működése nem tartozik az önkormányzati alapfeladat ellátások körébe, valamint amelyeknek nem csak a felépítésükhöz felvett hitelei, hanem a fenntartási költségei is – jelenleg - a városi költségvetést terhelik.

 

Az SZDSZ várospolitikai programja szerint a működtetési jog értékesítési pályázatokkal külső forrásokat lehet a városunkba csábítani. Elsősorban a nagy költségeket felemésztő vagyonelemek működtetési jogát kell pályázat útján értékesíteni, mint pl. a Főnix Csarnok, a repülőtér, vagy a Kölcsey Központ. Ráadásul azért is, mert piaci alapon hatékonyabban működtethetőek. Az önkormányzat ne legyen tulajdonos a versenyszférában, ahol semmi keresnivalója.

 

Kovács László szerint az a konstrukció, amelyet most előterjesztettek, mindössze annyit eredményez, hogy nem az önkormányzat tulajdonában lesz az üzletrész, hanem valamelyik önkormányzati céghez kerül. Ezzel ugyan úgy átláthatatlanná válik a jelenleg még tulajdonos Közgyűlés számára a közszolgáltató cég tevékenysége és gazdálkodása, mint ahogy azt már „megoldották” a többi cégnél. Az összeg, amely „vételárként” – látszólag - megjelenik, nem más, mint amikor valaki egyik zsebéből a másikba teszi a pénzét.

 

Az önkormányzatnak, mint tulajdonosnak, valamelyik tulajdonában lévő cége „fizet” 1,5 milliárd forintot. Gondolom, hitelből. A hitelt pedig a következő években az AKSD-től kapott osztalékból visszafizetik. Tehát ez az attrakció egy olyan hitelfelvétel, amely látszólag nem a várost terheli. Azonban mivel abból az éves osztalékból fogják visszafizetni (a „vevők”), amelyet  a részvényeladást követően már nem a város fog megkapni, ezért ez a konstrukció a város költségvetésében egyszeri 1,5 milliárdos bevételként jelenik meg,  majd az AKSD osztalék elmaradása bevétel kiesésként jelentkezik. Ez egy olyan újabb „bűvészmutatvány”, amely azt jelzi, hogy valami baj van a város gazdálkodásával. Gondolom a költségvetési beszámoló készítője sem erre gondolt, amikor leírta, hogy „más feltételekkel kell az Önkormányzat működését, a fejlesztéseket kezelni.”- mondta Kovács László.

 

A képviselő utalt ara, hogy az elmúlt hetekben polémia alakult ki közte és polgármester között a város adósságállományáról. A közgyűlési előterjesztésekből a képviselőnek több mint 20 milliárd látszik, polgármester úr az elmúlt egy hónap alatt 3,8 milliárdtól eljutott 9,9 milliárdig.

 

Ideje lenne, ha végre tiszta vizet öntenénk a pohárba!

Azt kellene mondani, hogy nem elég a beruházások finanszírozására az idén felvett 4,6 milliárd hitel, hanem kell még 1,5 milliárd, mert rosszul számoltunk. - fejezte be tájékoztatóját a képviselő.