Munkácsy Balmazújvároson címmel nyílik kiállítás Pákh Imre magángyűjtő Munkácsy-kollekciójából november 2-án a balmazújvárosi Semsey-kastélyban. A világ második legnagyobb Munkácsy-gyűjteményét birtokló Pákh Imre a kiállítás csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján felidézte, hogy folyamatosan gyarapodó kollekcióját 2005 óta már 33 kiállításon mutatta be Magyarországon és külföldön, így több mint kétmillió ember ismerkedhetett meg Munkács Mihály művészetével.
A műgyűjtő hangsúlyozta: felismerték, hogy "a jó kultúrára nem csak a fővárosban van igény", hozzátette azonban azt is, hogy a gyönyörűen felújított Semsey-kastély Magyarország egyik legjobb kiállítóhelye, amely jól illik Munkácsy művészetéhez. Mint felidézte, az akkor harminc Munkácsy-festményt tartalmazó kollekciója 2005-ben a közeli Debrecenben már bemutatkozott, ám azóta a gyűjtemény több mint ötvendarabosra bővült, így a balmazújvárosi közönség egy még bővebb anyaggal találkozhat.
Pákh Imre elárulta, a Semsey-kastélyban egy négy napja megvásárolt Munkácsy-képet is kiállítanak.
A műgyűjtő elmondta: a Franciaországban festett és Magyarországon sosem járt kislányportré egy franciaországi aukciós háznál bukkant fel, és egy online árverésen sikerült megszerezni.
Boros Judit művészettörténész kiemelte, hogy a Semsey-kastélyban méltó helyen válhat láthatóvá a gyűjtemény.
A kastélyt építtető Semsey Andor és a fiatal Munkácsy akár találkozhattak is, hiszen egy időben éltek Pesten - vetette fel.
Pákh Imre gyűjteménye jól lefedi Munkácsy életművét a korai munkáktól a bibliai témájú festményeken és polgári életképeken át az ikonikus képekig - emelte ki Boros Judit.