Befejezéséhez közeledik a Tisza-védvonal fejlesztése Tiszafürednél

Helyi - 2015-09-10

Befejezéséhez közeledik a Tisza bal parti védvonalának fejlesztése Tiszafüred és Rakamaz között - közölte a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón Debrecenben.

  Bara Sándor elmondta: uniós és hazai forrásból, mintegy kétmilliárd forintból készül el a Tivizig kezelésében lévő két öblözet (a tiszanagyfalu-tiszalöki és a hortobágyi) árvízi biztonságát szolgáló védelmi fejlesztés, amely 2013 márciusában indult. A beruházás várhatóan 2015. november 30-áig befejeződik.

A Tisza bal partján 37,5 kilométer hosszon, hét szakaszon erősítették meg a töltéseket, 261 ezer köbméter föld beépítésével, míg 4,5 kilométeren új aszfaltburkolatot kapott a töltéskorona. Emellett két gátőrtelepet - Tiszatarjánban és Tiszakeszin - felújítottak.

    Az igazgató közölte: a fejlesztés 18 település 60 ezer lakosát érinti, a beruházás nyomán nő az élet- és vagyonbiztonság, mérséklődnek az árvízvédelmi védekezés költségei