Elhelyezték a bokrétát a XANGA cégcsoportok fejlesztésében megvalósuló Office Bay irodaház legmagasabb pontján a Debreceni Nemzetközi Repülőtér Multimodális Logisztikai Központjában.
Az eredeti ütemterv szerint haladnak a XANGA cégcsoport mintegy 2 milliárd forint volumenű befektetésével megvalósuló új irodaház építési munkái a Debreceni Nemzetközi Repülőtérhez kapcsolódó Multimodális Logisztikai Központban. Ünnepélyes keretek közt 2022. március 29-én a város országgyűlési képviselői, Kósa Lajos és Dr. Pósán László, valamint Dr. Papp László Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere és Herdon István a XANGA csoport elnök-vezérigazgatója közösen helyezték el a bokrétát az épület legmagasabb pontján.
A reptéri parkoló bejáratával szemben megépülő öt emeletes, közel 4.000 m2 alapterületű létesítmény a betelepülő vállalatok több száz dolgozójának biztosít majd magas műszaki színvonalú munkakörnyezetet. Az úgynevezett shell and core állapot két héten belül készül el, az épület homlokzatának dekoratív megjelenését biztosító expandált lemez borítás felrakását most kezdték el. Az irodaterek bérlői igényeknek megfelelő kialakítást követően idén nyáron kerül sor az irodaház üzembe helyezésére.
A XANGA csoport üzleti modellje húsz éve változatlan: kulcsrakész gyártó, logisztikai és szolgáltató infrastruktúrát fejleszt, melyekben a bérlőként beköltöző magas hozzáadott értéket előállító vállalatok saját technológiájuk és eszközeik telepítését követően kezdhetik meg működésüket. A jövőbeni befektetésekhez szükséges pénzügyi források hosszú távon történő biztosítása érdekében 2019. év második felében a XANGA csoport az MFB csoporthoz tartozó MFB Invest Zrt-vel közösen életre hívta a Debreceni Iparfejlesztési Alapot, melyet a XANGA Ventures Magántőkealap-kezelő Zrt. menedzsel. Az alap tőkéjével és a kapcsolódó banki finanszírozással mintegy 30-35 milliárd forint forrás áll rendelkezésre kulcsrakész fejlesztések megvalósításához Debrecen kiemelt gazdaságfejlesztési helyszínein, többek között a Debreceni Regionális és Innovációs Tudományos Technológia Parkban, a Debreceni Nemzetközi Repülőtér Multimodális Logisztikai Központjában, valamint a Déli Gazdasági Övezetben is. Az Debreceni Iparfejlesztési Alap sikerességét igazolja, hogy az elmúlt másfél év alatt a rendelkezésre álló forrás jelentős részét már felhasználta, és jelenleg is számos új fejlesztés előkészítése van folyamatban.
A XANGA csoport és ennek megfelelően a Debreceni Iparfejlesztési Alap a befektetések megvalósítása során kiemelt hangsúlyt fektet a környezettudatosságra és energiahatékonyságra is. Ezt bizonyítja az Office Bay irodaház fejlesztése is, ahol a megújuló energiaforrások alkalmazásán túlmenően az épület megszerzi majd az egyik legismertebb nemzetközi környezeti minősítő rendszer, az angol BREEAM minősítését.
A XANGA csoport a jövőben is a debreceni kulcsrakész infrastruktúra fejlesztések egyik meghatározó szereplője kíván lenni, együttműködve az önkormányzattal, valamint a város gazdaságának fejlesztéséért elkötelezett más gazdasági társaságokkal és intézményekkel.