Bővült a debreceni repülőtér

Helyi - 2006-09-08

Háromszorosára bővült a Debreceni Nemzetközi Repülőtér utasforgalmi épülete, amely már a Schengeni Egyezményben rögzített követelményeknek is megfelel. A 800 millió forintba került új épületet Kósa Lajos polgármester adta át.

Kósa Lajos az átadó ünnepségen megjegyezte, a schengeni követelmények miatt átalakított határátkelőkön mindenütt a kormány biztosítja a teljes felújítási összeget, Debrecenben viszont mindössze a beruházás 20 százalékát állta. Az összesen 800 millió forintba kerülő átalakításból 200 millió forint jutott a városra, 500 millió forintot az önkormányzat vagyonkezelő holdingja biztosított, míg 100 milliót állami forrásból kaptak.

 

A pénzből a már meglévő 1 200 négyzetméter alapterületű terminállal rendelkező épület mellé egy háromszintes épületet húztak fel, így az érkezési és indulási, valamint tranzit utastér 3 500 négyzetmétere bővült a debreceni repülőtéren. A schengeni előírásoknak megfelelően külön folyosón közlekedhetnek az unió, illetve az azon kívüli polgárok, és teljesen elszeparálódnak az érkező és induló utasok. (forrás: FigyelőNet/MTI)