Debrecen és München között indít járatot jövő áprilisban a német Lufthansa légitársaság, a cég hetente háromszor közlekedtet gépeket a két város között - közölte Ofer Kisch, a Lufthansa kelet-közép-európai regionális igazgatója hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Elmondta, a Bombardier CRJ900-assal üzemeltetett járatok hétfőn, szerdán és pénteken közlekednek majd. Hangsúlyozta, hogy ebben a régióban ez lesz az egyetlen új útvonal, amelyet 2016-ban megnyit a Lufthansa. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter közölte, a Lufthansa ezzel kinyitotta a világot Debrecen előtt, ami annak is köszönhető, hogy a repülőtér nagy értékű és jó irányba tett fejlesztésen ment keresztül. Közölte továbbá, hogy Debrecen a régió fejlődésére is nagy hatással van, ezért a kormány kiemelt figyelmet fordít a megyei jogú városokra.
Antal Gábor, a Lufthansa-csoport magyarországi vezetője azt mondta, az első időszakban 50 százalék körüli kihasználtságra, és több német, mint magyar utasra számítanak. Hozzátette: a járat egész évben közlekedik majd.
A társaság magyarországi üzemelésével kapcsolatban a vezető arról tájékoztatott, hogy 2015-ben január és szeptember 30. között rekordszámú, több mint egymillió utast szállítottak a csoport légitársaságai (Lufthansa, Austrian, Swiss, Brussels Airlines), ami 7 százalékkal több az előző év azonos időszakához viszonyítva. A legnagyobb mértékben, 28 százalékkal a Brussels Airlines növelte utasforgalmát.
Papp László, Debrecen polgármestere a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy új korszak nyílik a régió számára, amely szakít Magyarország Budapest-központúságával és hangsúlyozta, hogy más régiókban is szükség van gazdasági központokra, ezért is fontos a járatnyitás.