Debrecen és Nyíregyháza összefog

Helyi - 2017-12-12

Debrecen és Nyíregyháza város közgyűlése ugyanazon a napon, 2017. december 14-én tárgyalja azt az előterjesztést, amely együttműködést javasol a két megyeszékhely között. Az erről szóló javaslatban az olvasható, hogy a „Felek Debrecen és Nyíregyháza polgáraiért, a városok fejlődéséért érzett felelősségük tudatában kijelentik, hogy egymással hosszú távú stratégiai együttműködési megállapodást kötnek."

A 14 pontos együttműködési megállapodásban szerepel, hogy kezdeményezik a kormányzatnál a 4-es főút két város közötti szakaszának kétszer két sávosra bővítését, a 100-as vasúti vonal Záhonyig történő fejlesztését és a Debrecent és Nyíregyházát érintő elővárosi vasúti közlekedés feltételeinek megteremtését. Szól arról is, hogy a debreceni repülőtér a nemzetközi légiforgalom regionális központja, a nyíregyházi pedig a pilótaképzés központja, valamint üzleti és turisztikai célállomás kíván lenni.


Az együttműködés nemcsak a két városnak, hanem a két megyének is hasznot hajthat.

A két város oktatási stratégiáját is összehangolják az általános iskolától az egyetemi képzésig a gazdaságfejlesztéseikhez szükséges szakképzett munkaerő érdekében úgy, hogy integritásukat megőrzik. Ugyanígy együttműködnek a turisztikai és kulturális fejlesztések területén

A megállapodás tartalmazza azt is, hogy elősegítik a civil szervezetek együttműködését, népszerűsítik egymás programjait és szorgalmazzák a városi médiacégek közötti szorosabb kapcsolatot, adott esetben a közös tartalmak létrehozását vagy a hír- és műsorcserét.

Az együttműködési megállapodás céloz arra, hogy 2020 után az európai uniós pályázati kiírások sokkal inkább fognak a városok közötti együttműködésekre koncentrálni, mint eddig. Ahhoz, hogy Debrecen és Nyíregyháza sikeres programokat, fejlesztéseket tudjon végrehajtani, időben fel kell készülni. Az együttműködés nemcsak a két városnak, hanem a két megyének is hasznot hajthat. Sokkal érdemesebb együttműködni, mint rivalizálni, ezért megvizsgálják egy közös brüsszeli képviselet létrehozásának lehetőségét is.

Ha a két képviselőtestület szentesíti az együttműködést, akkor hamarosan ünnepélyes keretek között írhatja alá a két polgármester, Papp László és Kovács Ferenc a megállapodást 2017. december 15-én Debrecenben.