Debrecen város bálja – a jótékonyság jegyében

Helyi - 2012-01-06

A hagyományoknak megfelelően az új esztendő elején rendezik meg Debrecen város bálját. A Kölcsey Központban 2012. január 14-én zajló esemény egyik legfontosabb célja a jótékonyság lesz.Immár hagyomány, hogy Debrecenben a farsangi szezont a város bálja nyitja meg januárban.

Papp László alpolgármester a 2012. január 6-án megtartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az eddig megszokottak mellett új elemmel is bővül az estély kínálata. Mint ahogyan eddig is, most is a bálon mutatkozhat be az elmúlt évben Kölcsey-ösztöndíjban részesített személy vagy csoport. Jelen esetben a Tímárház tart majd bemutatót a hagyományos debreceni viseletekből. Emellett egy újabb magyar város lesz díszvendége az eseménynek, ezúttal Kecskemét.

– A tavaly, Debrecen mezővárossá válásának 650. évfordulója alkalmából rendezett programok mind az összefogást hirdették, és ezt a mostani bálon is folytatni szeretnénk. Éppen ezért jótékonysági gyűjtést kezdeményezünk, és a befolyt összeget a debreceni gyermekklinikának ajánljuk fel. A cél az intézmény komfortosabbá tétele olyan pihenőszékekkel és ágyakkal, amelyeket a beteg gyerekeik gyógyulását elősegítő szülők vehetnek igénybe – mondta Papp László.

 

A város báljára egy személy számára a belépő 18.000 forintba kerül, s az eseményen való részvétel – néhány meghívott vendégen kívül – mindenki, így a város vezetői számára is önköltséges. – Debrecen pénzén nem bálozunk – hangsúlyozta az alpolgármester.