Debrecen4U.hu -nemzetközi honlapja van a városnak

Helyi - 2021-12-15

A Debrecen4U (Debrecen for you – Debrecen önökért/érted/neked) elnevezésű nemzetközi honlap – amelyet a mai napon útjára indít Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata – az első jelentős eredménynek tekinthető Debrecen nemzetköziesítés terén meghatározott célkitűzéseiben.

A nemzetköziesítés Debrecenben hiánypótló tevékenység, indokoltságát a Debreceni Egyetem növekvő külföldi hallgatói létszáma és az élénk gazdaságfejlesztés, a külföldi nagyvállalatok betelepülése határozza meg. A folyamat elindítását azonban ténylegesen az URBACT programban (fenntartható, integrált városfejlesztést célzó, európai területi együttműködési program) megvalósult „Welcoming International Talent” (rövid nevén: WIT) c. nemzetközi projekt generálta, melyben az EDC Debrecen a város képviseletében vett részt 2018 és 2021 között.

Az ország második legnagyobb városa

A WIT projekt keretében a partnerséget vezető város, a hollandiai Groningen, osztotta meg a nemzetköziesítés során kialakított működési modelljeit, megoldásait, ún. jó gyakorlatait. A projekthez való csatlakozás szerencsésen találkozott annak felismerésével, hogy a városban a nemzetköziesítésnek hosszabb távon is jelentősége van.

Kezdeti lépések

Az elmúlt 5 év során a város és az EDC Debrecen számos kezdeményezést indított útjára, mely előrevetítette a nemzetköziesítés folyamatát. Az EDC Debrecen 2016-ban megalapította a Debrecen Business Expat Klub-ot, mely jelenleg is több, mint 50 expatnak (magasan kvalifikált külföldi munkavállalók, akik életvitelszerűen élnek hazájuktól távol) segít a város vérkeringésébe való bekapcsolódásba. Jelenleg több, mint 30 betelepült vállalat folytat üzleti tevékenységet Debrecenben, összesen 11 országból (Amerikai Egyesült Államok, Németország, Hollandia, Olaszország, Svájc, Kína, Korea, Franciaország, Japán, Izrael, Egyesült Királyság), amely hozzájárul a nemzetköziesítéshez és a város kulturális sokszínűségéhez.

A városba érkező külföldi befektetések magukkal hozták az oktatás fejlesztésének szükségességét is. Ennek értelmében a város egy angol nyelvű, IB rendszerű Nemzetközi Iskolát hozott létre 2019-ben, ahol jelenleg 160 gyermek tanul. Ezen felül lefektették a Deutsche Schule alapjait, mely várhatóan 2022 szeptemberében nyitja meg kapuit a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központjának fenntartásában, ami a minőségi pedagógiai program egyik biztosítéka.

A Debreceni Egyetemen jelenleg több, mint 6 800 külföldi hallgató tanul, akiknek lehetősége van olyan nemzetközi intézetekhez csatlakozni, mint a Konfuciusz Intézet, az Alliances Francaise Hungary, az American Corner vagy a Deutsches Kulturforum. Mindez kiváló lehetőséget teremt a helyi közösségekbe való integrálásra, a kapcsolatépítésre, valamint akár karrierépítésre is.

A nemzetköziesítés szükségessége

A városban zajló fejlesztési folyamatok szükségszerűen megkívánták a nemzetköziesítés stratégiai szintre való emelését, hiszen a Debrecen2030 program fókuszterületeinek (közlekedésfejlesztés, gazdaságfejlesztés, oktatás, életminőség és kultúra) mindegyike kapcsolódik hozzá. Például a gazdaságfejlesztéshez és az oktatáshoz köthetők a városban élő, nemzetközi nagyvállalatoknál dolgozó expatok és a külföldi egyetemi hallgatók, akiknek létszáma várhatóan tovább növekszik majd az említett tendenciáknak köszönhetően.

A szükségességet szintén alátámasztja a város iránt folyamatos érdeklődést mutató külföldi nagyvállalatok jelenléte: 2015-ös alapítása óta az EDC Debrecen sikeresen közreműködött számos külföldi beruházásban és újrabefektetésben, valamint jelenleg is számos tárgyalást folytat potenciális befektetőkkel.

Debrecen fő célkitűzése a nemzetköziesítés terén az, hogy a más országokból munkavállalás vagy tanulás céljából ide érkező külföldi munkavállalókat, családjaikat, valamint az egyetemi hallgatókat a város felkészülten fogadja, a már itt élőket is beleértve támogassa integrációjukat a helyi közösségekbe, és segítse boldogulásukat a mindennapokban. További cél, hogy a külföldiek minél komfortosabban érezzék magukat a városban, és hogy szaktudásukkal minél hosszabb távon szolgálják a magas hozzáadottérték-teremtést, ezáltal a város fejlődését.

A Debrecen4U honlap (www.debrecen4u.hu)

A Debrecen4U nemzetközi honlap a Debrecenben élő vagy hosszabb-rövidebb időre ide költöző külföldi állampolgároknak segít abban, hogy tájékozódjanak a városról és a helyben elérhető szolgáltatásokról, megkönnyítve ezzel az ideköltözésükről való döntésüket, illetve az ideiglenes vagy huzamos itt tartózkodásukat.

A Debrecen4U honlap Közép-Európa hasonló méretű városainak összehasonlításában egyedülállónak számít, hiszen csak Brno, Ostrava, Wroclaw rendelkezik ilyen, a külföldieket célzó weboldallal.