Debrecenben elindították az Európa Kulturális Fővárosa pályázati folyamatot

Helyi - 2017-02-23

Debrecenben csütörtökön ünnepélyes keretek között hivatalosan is elindították az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2023 cím elnyerésére irányuló pályázati folyamatot.

Papp László (Fidesz-KDNP) elmondta: a pályázat indításának bejelentését megelőzően a debreceni önkormányzat valamennyi pártjának és szerveződésének a képviselője közös nyilatkozatot írt alá a MODEM-ben, amelyben elkötelezték magukat, hogy politikai, ideológiai meggyőződésüktől függetlenül támogatják a pályázatot.

A polgármester - utalva egy tavaly őszi helyi reprezentatív felmérésre, amely szerint a megkérdezettek 94 százaléka támogatja a cím megpályázását - kijelentette: "Debrecennek áll a zászló, hiszek benne, hogy 2023-ban Debrecen Európa kulturális fővárosa lesz".

Papp László polgármester a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban bejelenti hogy Debrecen hivatalosan is pályázik az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2023 cím elnyerésére. MTI Fotó: Czeglédi Zso