Debrecen:elismerések október 23. alkalmából

Az ünnepi közgyűlés nyitányaként a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen színművészeinek előadásában láthattuk az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére készített, Mécsesszemű remény című ünnepi műsort.

Az előadásban közreműködtek: Varga Klári Jászai Mari-díjas művésznő, Dargó Gergely, Kiss Gergely Máté, Szabó Krisztián és Papp István. Az archív felvételekből szerkeszett kisfilmet Jóvér Csaba, a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen vizuális tervezője készítette.

Ezt követően a Debreceni Egyetem rektora, prof. dr. Szilvássy Zoltán köszöntője hangzott el. Mint elmondta, a nemzet egységének itt a régióban egy nagyon sajátos eleme a város és az egyetem kapcsolata. Az egyetem nagyon sokat köszönhet a városnak: többek között a létét, s azt, hogy virágzott a továbbiakban. Intézmények általában úgy szoktak egymásra találni, hogy a vezetőik összebarátkoznak, s ezután intézményesül ez a bizalom. A város és oktatási intézményrendszere esetében 500 éves ez a bizalom melynek nyomán csak a nagyon szorosan együttműködés a tennivaló. Az egyetem és a város vezetőinek díszruháin a jelképes arany sújtások azt mutatják, hogy az egyetemnek és a városnak ugyanazok az értékei, ugyanazokért az értékekért dolgoznak. A rektor arról is megemlékezett, hogy hajdan, mikor a városba érkezett, egyetlen rokona volt Debrecenben: Görömbei András professzor, akiről a Kölcsey Központnak azt a termét nevezték el, ahol a mostani ünnepi közgyűlés is zajlik. Szilvássy Zoltán kiemelte: a Debreceni Egyetem tiszta szívvel ajánlja fel „életét és vérét” hazájáért és városáért, s megköszönte a város polgármesterének azt az együttműködést és barátságot, amely különleges perspektívát ad a város legnagyobb oktatási intézményének.

Papp László polgármester megköszönte a Debreceni Egyetem rektorának azt, hogy szót ejtett a város és az egyetem nagyszerű kapcsolatáról, s azt, hogy a város és az egyetem így most együtt ünnepelhet – különös tekintettel arra, hogy 1956. október 23-án az egyetemi diákság nagy szerepet játszott abban, hogy Debrecen méltó legyen az 1848-’49-es hagyományaihoz, ahhoz a szabadságeszméhez, amely 1849-ben is vezértelte a várost, s befogadta Magyarország kormányát. 1956-ban pedig az országban elsőként indította útjára a küzdelmet a magyar szabadság kivívásáért.

Papp László ünnepi beszédében úgy fogalmazott: „Debrecen több tekintetben is különleges szerepet tölt be nemzetünk történelmében, hiszen nagy forradalmaink szorosan összefonódnak városunk polgárainak szabadságszeretetével. Amikor megemlékezünk a 67 évvel ezelőtti ősz történéseiről, akkor debreceniként legyünk büszkék arra, hogy a debreceni diákok tüntetése és felvonulása volt 1956. október 23-án a forradalmi események nyitánya. Az akkori debreceni egyetemisták voltak az elsők az országban, akik október 23-án reggel tüntetésre gyülekeztek az egyetem központi épülete előtti téren, miután elkészítették 20 pontból álló politikai követeléseiket. Ők voltak az elsők az országban, akik délelőtt rendezett sorokban vonultak a belvárosba, ahol a következő órákban egyesültek a középiskolások, munkások, hivatalnokok és más szellemi tevékenységet végző tüntetők tömegével. Ezt követően a diákok küldöttsége megkísérelt tárgyalni a helyi kommunista pártvezetéssel, majd Görbe János, a Csokonai Színház művésze a Perényi utcai pártszékház erkélyéről, az ott tüntető több ezer ember előtt elszavalta Petőfi Sándor A nép nevében című versét. A kortársak leírhatatlan hatásról számoltak be: a néhány évvel korábban bemutatott, Föltámadott a tenger című film Petőfit játszó színésze a tüntetők élére állva szavalta, követelte a kommunista pártvezetés oroszlánbarlangjában, hogy „Még kér a nép, most adjatok neki!”.

1956 októberében diákok és művészek, munkások és értelmiségiek együttes erővel, de békés úton, fegyverek nélkül igyekeztek változást elérni a diktatúrával szemben, a szovjet hadsereg fenyegető árnyékában. Emlékezzünk arra, hogy ez a valódi közösséggé kovácsolódott debreceni tömeg volt az, amely olyan félelmet keltett az akkori kommunista hatalomban, hogy törvényes eszközökkel a hatalom már nem volt képes feloszlatni a demonstrációt. Mint ahogy az első tüntetés is itt zajlott az országban, úgy mindenkor megrendülten gondolunk arra, hogy az országban először itt, Debrecenben adta ki a tűzparancsot az Államvédelmi Hatóság a fegyvertelen tömegre, és október 23-án, délután 4 óra tájban eldördült az ország első sortüze a Kossuth utcán. Két halálos áldozata és mintegy harminc sebesültje volt az ÁVH aljas és brutális fellépésének. A debreceni ’56-os események áldozatai előtt tisztelgünk azzal az emlékművel, amelyet a forradalom 60. évfordulóján a Kossuth utcán, a Csokonai Színház épülete mellett helyeztünk el.

1956. október 23. a hazaszeretet, a szabadságvágy és a jövőbe vetett hit győzelme volt Debrecenben is, ahol először emelték magasba az utcára vonuló emberek a szabadság nemzeti színű zászlaját. De ennek a győzelemnek áldozatai voltak. Voltak akik „csak” szabadságukkal fizettek az igaz ügy melletti kiállásukért, voltak akik életükkel vagy egészségükkel. De az áldozat nem volt hiábavaló! Ugyan több mint 3 évtizeddel később, de a diktatúra véget ért és 1990 szabad parlamenti választása elhozta a demokráciát, amiért ’56 hősei is küzdöttek.

Ahogyan 1956-ban, a forradalom napjaiban Magyarországra figyelt a világ, sőt, a szabadságharc leverésének napjaiban, valamint az azt követő hónapok, évek terrorja idején is megrendülve és tisztelettel gondoltak a magyarokra a világ demokratikus részeiben, úgy ezekben a mostani hetekben szintén nagyobb figyelem irányult ránk. Hiszen amikor nem is egy, hanem két magyar Nobel-díjast ünnepelhettünk, amikor a magyar tehetséget, a magyar tudást jutalmazza a nemzetközi tudományos élet, akkor – merjük kimondani – még jobb érzés magyarnak lenni, mint máskor!

A mai napon pedig – ezt szintén merjük büszkén vállalni – még jobb érzés debreceninek lenni! Ugyanis olyan debreceniek többek között irodalomtudós és muzeológus, pedagógus és szociális szakember, orvos és egészségügyi dolgozó, művész és sportoló szakmai tevékenységét és emberi teljesítményét ismerjük el, akik vezetőkként vagy munkatársakként nemcsak szakmájuknak, nemcsak maguknak és közvetlen környezetüknek, hanem városunknak is hatalmas szolgálatot tesznek, olyan szolgálatot, amely kivívta Debrecen polgárainak elismerését. Amikor ma, a nemzeti ünnepünkön nagyszerű debreceniek teljesítményét ismerjük el Csokonai-, Hatvani-, Hajós Alfréd-, Boncz László- és Dóczy Gedeon-díjakkal, amikor ma az ő tevékenységük van a figyelmünk fókuszában, akkor gondoljunk csak arra, hogy hány héten, hónapon vagy éven keresztül dolgoznak az itt ülők kitartóan, de a város közösségének figyelme nélkül. Gondoljunk arra, hogy a mai elismerésük mögött mennyi felkészülés, mennyi következetes munka, hány átvirrasztott éjszaka, vagy mennyi áldozat és lemondás áll. A legkevesebb, amit tehetünk, hogy megbecsüljük a tudást, a kitartást, a közösségért tevékenykedő életutakat.

Tisztelt Díjazottak! Hálás vagyok munkájukért, és szívből gratulálok Önöknek! A város és a közgyűlés nevében azt kívánom, hogy továbbra is az eddigiekhez hasonló tudással és elköteleződéssel tevékenykedjenek a saját területükön, hiszen az értékalapú, kiemelkedően magas minőségű szakmai feladatvállalásuk szolgálja avárosunkat és ezáltal hazánkat is. Szívből gratulálok Önöknek! Az 1956-os forradalom és szabadságharc alkalmából mindannyiunknak méltó ünneplést kívánok! – zárta ünnepi beszédét Papp László.

Beszéde után a polgármester elismeréseket adott át. A hagyományok szerint a város október 23-án azon polgárait köszönti, akik kimagasló értékeket hoztak létre a tudomány, a művészet, a környezetvédelem és idegenforgalom, az egészségügy, a szociális tevékenység, a sport vagy az építészet, valamint a gyermekvédelem, gyermekjólét, családsegítés, idősgondozás és a fogyatékos személyek ellátása, az egészségügyi alap- és szakellátás, az egészségmegőrzés, valamint a köznevelés területén.