Debreceni gazdasága iránt jelentős a német érdeklődés

Helyi - 2018-02-22

Debrecen gazdasága iránt jelentős a német vállalatok érdeklődése - jelezte a város polgármestere csütörtökön, a Continental új helyi beruházásáról rendezett sajtótájékoztatón.Papp László annak kapcsán mondta ezt, hogy újabb német globális vállalat, a Continental épít elektronikai összeszerelő üzemet Debrecen déli ipari övezetében.

A 100 millió eurós beruházással 450 új munkahelyet teremtenek - tette hozzá a polgármester megjegyezve, hogy a város 2014-ben meghirdetett gazdaságfejlesztési politikájának eredményeként betelepülő cégek hozzájárulnak ahhoz, hogy Debrecen a határon átnyúló régió legerősebb gazdasági központja legyen .Papp László "a legek beruházásának" nevezte a Continental fejlesztését, egyrészt mert a leghosszabb ideig tartó tárgyalás-sorozat és előkészítő munka előzte meg a döntést, másrészt ez a legnagyobb értékű beruházás az utóbbi években.

Hozzátette: 2014 és 2018 között, a Continental beruházásával együtt, 23 hazai és külföldi vállalat döntött debreceni beruházás, fejlesztés mellett. Ez azt jelenti, hogy 4 év alatt 200 milliárd forint értékű működőtőke áramlott a debreceni gazdaságba, 4700 új munkahelyet létrehozva - ismertette Papp László.

2020-ban kezdődik meg a termelés

Palkovics László oktatási államtitkár kiemelte: olyan globális cég fejleszt most Debrecenben, amely 27 éve jelen van Magyarországon, s ez a bizalom a legnagyobb elismerés.

Az államtitkár szerint "Magyarországon Debrecen a legattraktívabb befektetési célpont", amiben komoly szerepe van az egyetemi műszaki képzés megerősítésének.

Palkovics László "jó útnak" nevezte a 2014-ben elfogadott felsőoktatási stratégiát, amely szerint "a felsőoktatási intézményeknek a munkaerőpiaci igényeket is meg kell érteniük". A felvételi számok azt mutatják, egyre nagyobb az érdeklődés, a mérnöki és az informatikus képzés iránt - fűzte hozzá az államtitkár jelezve, hogy a kormány továbbra is minden támogatást megad ezen a területen.

Stephan Rebhan, A Continental transmission üzletágának vezetője kiemelte: 1871-ben alapított cégük 1991 óta van jelen Magyarországon, s itt szerzett jó tapasztalataik alapján döntöttek az újabb magyarországi beruházás mellett. Debrecenre elsősorban a szakképzett munkaerő megléte, az önkormányzat hozzáállása és hosszútávú gazdasági tervezés miatt esett a választásuk.

A Continental ugyanis szintén hosszútávra tervez, nem 5-10 évig akar Debrecenben maradni - fűzte hozzá a menedzser megjegyezve, hogy a következő 10 évben várhatóan megduplázzák értékesítésüket a járműipari elektronikai alkatrészekből, szenzorokból és váltómű vezérlő egységekből.

Stephan Rebhan a debreceni sajtótájékoztatón a magyar kormánynak is köszönetet mondott a beruházás 10,6 milliárd forintos támogatásáért, majd egy Continental zászlóval ajándékozta meg Debrecen polgármesterét.

Keszte Róbert, a Continental Automotive Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: cégük 56 országban van jelen, 230 ezer embert foglalkoztatnak, tavalyi globális árbevételük elérte a 44 milliárd eurót.

Magyarországon hat gyárat, egy gumiabroncs-kereskedelmi és egy logisztikai központot működtetnek, nyolcezer embernek adnak munkát, ebből mintegy ötezernek az autóipari szegmensben.

A debreceni új, csúcstechnológiai gyárukban 2020-ban kezdődik meg a termelés - tette hozzá.

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) rektora utalt rá, hogy a piaci igényekhez is alkalmazkodva alakítják át a műszaki képzést intézményükben, ahol jelenleg 370 villamosmérnök- és 900 gépészmérnök-hallgató tanul, de számuk évre-évre növekszik.