Debreceni gimnazisták nyerték a pénzügyi diákversenyt

Helyi - 2021-05-21

- A Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája négyfős csapata nyerte a második alkalommal megrendezett Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! nevű pénzügyi diákversenyt - közölte a szervező Privatbankár.hu Kft.

A közlemény szerint mintegy 840 diák jelentkezett a versenyre, amelyet a Privátbankár.hu Kft. a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány támogatásával az idén másodszor rendeztek meg 2021. április 20. és május 19. között.

Felidézték, hogy míg tavaly ősszel a technikumok és a szakképző iskolák tanulói mérhették össze a pénzügyekről megszerzett elméleti és gyakorlati tudásukat, addig ezúttal a gimnáziumok diákjai csaptak össze az online térben, három fordulóban.

Hangsúlyozzák, a kezdeményezés legfontosabb célja, hogy az elsősorban a gyakorlati tudásra koncentráló és a szakértők által összeállított, a diákok nyelvén íródott oktatási anyag segítségével a lehető legtöbb fiatal játékos formában elsajátítsa azokat az alapvető pénzügyi ismereteket, amelyek elengedhetetlenek a későbbiek során.

Ismertetik, hogy a május 19-i országos döntőbe jutott húsz csapat két fordulóban döntötte el az elsőséget.

A II. Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! nevű diákversenyen első helyezett lett a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium, második a Fehérgyarmati Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, harmadik a Szekszárdi Garay János Gimnázium csapata lett.

A szervező Privátbankár.hu közölte, tervei szerint a jövőben is folytatja diákversenyek rendezését.