A rekordok költségvetésének nevezte a debreceni önkormányzat idei büdzséjének tervezetét a megyei jogú város polgármestere hétfőn. Papp László a városházán tartott sajtótájékoztatón azt mondta, ekkora mérlegfőösszeggel még nem terveztek költségvetést, és soha ekkora beruházási főösszeg nem állt még rendelkezésükre.
Debrecen 2018-as költségvetési mérlegfőösszege a tervezet szerint 87,48 milliárd forint, ami 13 milliárddal nagyobb az egy évvel korábbinál, a beruházási főösszeg - 36,8 milliárd forint - pedig 9,3 milliárddal haladja meg a tavalyit - ismertette Papp László megjegyezve, hogy idén 2,5 milliárd forint hitelt is felvesz az önkormányzat.
A polgármester szerint a költségvetés összeállításánál kiemelt szempont volt, hogy érvényesüljön benne a város egészére kiterjedő fejlesztéspolitika.
BERUHÁZÁSI KIADÁSOK
Főösszeg: 36,8 Mrd Ft
Beruházási hitelkeret: 2,5 Mrd Ft
Debrecen város 2018-as költségvetése fejlesztésorientált, ebben az évben több mint száz beruházás indul el. Ennek okán minden idők legmagasabb beruházási főösszegével lett megtervezve az idei költségvetés. Mivel a beruházások többségének előkészítése az elmúlt években indult és a költségkalkulációk is akkor készültek, a 2018-as költségvetés tervezésekor figyelemmel kellett lenni az építőipari ágazatban tapasztalható áremelkedésekre. Annak érdekében, hogy a tervezett fejlesztéseket meg tudja az önkormányzat valósítani, szükséges volt a beruházási főösszeg 6,8 százalékát elérő hitelkeret beépítésére.
Fejlesztések
Az Új Főnix Terv átfogó, az élet minden területét érintő gazdaság- és városfejlesztési programja egyesíti a Modern Városok Program elemeit (95 milliárd forint), a Területi- és Településfejlesztési Operatív Program beruházásait (43,3 milliárd forint) és más, a várost érintő állami vagy városi beruházást.
A) Modern Városok Program önkormányzathoz kapcsolódó elemei tervezetten haladnak
Debreceni Nemzetközi Repülőtér fejlesztése:
A kiviteli tervek elkészítésére kiírandó közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik, amely tartalmazza a védelmi kerítés megépítését, a repülőgépek által használt betonfelületek (futópálya, guruló út, forgalmi előtér) és a csapadékvíz elvezető rendszer korszerűsítését és az új terminálrészt összekötését.
Debreceni Nemzetközi Iskola:
Az építési engedélyezési tervek elkészültek, az építési engedélyt megkapta az önkormányzat. 2018 tavaszán kezdődik a kivitelező kiválasztására vonatkozó közbeszerzési eljárás, majd annak sikeres lezárulta után indul a kivitelezés.
Csokonai Nemzeti Színház:
Kiírja az önkormányzat a tervezésre irányuló közbeszerzési eljárást, amelynek időtartama négy hónap.
Nagyerdei strandfürdő:
Az építési engedélyt 2018 januárjában megkapta az önkormányzat. A régi létesítmények bontása elkezdődött. A kiviteli tervek leszállítását követően indul a kivitelezési közbeszerzési eljárás, majd a kivitelezés.
Déli gazdasági övezet:
Az önkormányzat a repülőtértől délre kijelölt ipari területek közműellátását végzi el. A közműellátás kiépítésének tervezett határideje 2018. Elkészült már a vízhálózat (I. ütem), a szennyvízhálózat (I. ütem), a hírközlés alépítményi hálózat, míg jelenleg az elektromos hálózatés a gázellátás kiépítésénekelőkészülete zajlik, valamint a két közműudvar közötti hírközlési és vízellátási munkákra vonatkozó közbeszerzési eljárás van folyamatban.
B) TOP-források
Debrecen önkormányzata a 2014-2020 közötti uniós költségvetési ciklusban 43,3 milliárd forint forrással rendelkezik a TOP-ból. Debrecen ebben az időszakban 102 beruházást akar megvalósítani ebből a forrásból. 2017. december 31-ig az összes pályázatot beadta az önkormányzat, összesen 41,27 milliárd forint értékben. A fennmaradó összeg az esetleges forrásemelésre fordítható.
A 102 projektből 63 esetében már támogatási szerződéssel rendelkezik az önkormányzat, további 28 esetében van támogatói döntés, a támogatási szerződés megkötése folyamatban van, 11 esetében pedig várjuk a támogatói döntést.
6 beruházás befejeződött, 12 van folyamatban, további 84 előkészítés alatt.12 fejlesztés kivitelezése van folyamatban 7,1 milliárd forint értékben.