A 2010. évi 1,7 milliárdos mérleg szerinti veszteség után 2011-ben 257 millió forintos nyereséges gazdálkodásról számolt be a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. A – szabadságon lévő - elnök-igazgató távollétében Bak Ferenc gazdasági igazgató ismertette a vagyonkezelő tavalyi tevékenységét. Papp László alpolgármester szerint a Holding igazgatósága által végrehajtott intézkedéseknek köszönhető az eredmény javulása.
Három intézkedési csomagból összeálló konszolidációs programot hajtottunk végre 2011-ben. A veszteséges vállalatokat kiszerveztük, vagy megszüntettük, a veszteséget csökkentettük, illetve a nyereséges vállalatoknál olyan intézkedéseket hoztunk, ami az eredménytermelő képességet növelte – magyarázta Papp László gazdaságfejlesztési és stratégiai alpolgármester.
A veszteséges vállalatok között emlitette az alpolgármester, hogy a repülőteret üzemeltető társaság többségi részesedését tavaly értékesítette a Holding, így évi mintegy 280 millió forint veszteség finanszírozásától mentesült. Az önkormányzati lapkiadó megszüntetése 150 millió forintos, a DEHIR Kft. felszámolása pedig további 7-8 millió forint megtakarítást eredményezett.
A veszteséget csökkentő lépések sorában az alpolgármester utalt arra, hogy a DKV Zrt. vesztesége tavaly 370 millió forinttal csökkent a 2010-es évhez képest. Ez nagyrészt a buszmenetrend karcsúsitásának köszönhető: az autóbuszok tavaly 152 ezer kilométerrel kevesebbet futottak. A Gyógyfürdő Kft. tavaly bérbe adta a veszteséges Régi Vigadót, (idén pedig a Hotel Lycium üzemeltetésére vonatkozó bérleti szerződést mondja fel december 31-i határidővel. Csak utóbbi 250 millió forint megtakarítást jelenthet évente.)
Az elmúlt évben is a holding legnyereségesebb vállalata volt a Vízmű Zrt., 1 milliárd 480 millió forint adózott eredménnyel. A Hőszolgáltató pedig 509 millió forint nyereséget termelt.