Továbbtanulás előtt álló nyolcadikos diákoknak rendeztek járműipari nyílt napot a BMW debreceni gyárában, a vállalat nemrég elkészült képzőközpontjában csütörtökön megnyílt rendezvényre mintegy ezer fiatalt várnak.
Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester a megnyitón azt mondta, a gazdaságfejlesztés alapja az oktatás, a versenyképes tudás átadása a fiataloknak, amiben korszakváltást jelentett a BMW megjelenése a városban.
Az iparfejlesztés eredményeként felértékelődött a szakképzés Debrecenben: 2015-ben hétezerötszáz diák tanult a város szakképző intézményeiben, ma ez a szám meghaladja tizenkétezret - jelezte. Hozzátette: a BMW debreceni gyárával kötött megállapodás értelmében szeptemberben száz diák kezdhette meg a tanulást a vállalat új képzési központjában, a számuk további százzal bővül évente.
Johannes Trauth, a BMW Group Gyár Debrecen alelnöke hozzátette: az immár negyedik járműipari nyílt napon megmutatják a fiataloknak milyen környezet, milyen munkakultúra várja őket, ha a BMW gyárában képzelik el a jövőjüket.
Az új képzési központjukat az új és a már meglévő munkatársaik oktatása mellett egyfajta toborzó irodaként is használják a jövőben - mondta.
Hozzátette: jelenleg háromezren dolgoznak a gyár építésén, az elsőként átadott képzési központ után hamarosan új szolgáltató házat adnak át, egy év múlva pedig az első gépkocsi is legördül a debreceni gyártósorról.
Johannes Trauth jelezte: havonta 50-100 új munkatárssal bővül a dolgozói létszám Debrecenben. A képzést szeptemberben megkezdő száz tanuló között csupán egyetlen lány van, szeretnék, ha a jövőben lányok is többen jelentkeznének a programra - fűzte hozzá.
Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja azt mondta, céljuk versenyképes munkaerő képzése olyan gazdasági környezetben, amely jövőképet tud mutatni a 14 éves fiataloknak.
Hozzátette: amikor kiderült, hogy a BMW autógyárat épít Debrecenben, három speciális szakképző intézményükben megduplázódott a diáklétszám.
A három iskolában informatikusokat, elektronikai-, mechatronikai- és gépjármű mechatronikai technikusokat képeznek nem autószerelőket, ami jelzi, "az autó egy mechatronikai folyamat" - ecsetelte a kancellár.