Dóczy-Park:többlakásos lakóépület kategóriában nyert Építőipari Nívódíjat az épületkomplexum.

Helyi - 2019-04-24

A Dóczy-Park Debrecen legfrekventáltabb lakóövezetében (a Békessy Béla-Dóczy József-Komlóssy utcák által körülhatárolt területen, a Nagyerdő közvetlen szomszédságában, az egyetem főépületéhez és az egyetemi sportcentrumhoz közel helyezkedik el.

Egyedi hangulat

Az egykori gyógyszertári központ helyén megálmodott, 237 lakásos társasház (a Dóczy-Park) alapkoncepciója az volt, hogy egy egyedi hangulatú, inspiratív zöld környezetet hozzanak létre. Ezért a projekt teljes területét az utca szintje fölé emelték, és az így kialakult lebegő kertben helyezték el a lakópark karakteres, jéghegyszerű tömegeit. A csaknem 5,5 milliárd forintos beruházás terveit ugyanaz a Bordás Péter és csapata készítette el, akik a Nagyerdei Stadion és a Parkerdő megújításának a terveit is papírra vetették.

Az Építőipari Nívódíj zsűrije indoklásában hangsúlyozta, hogy a három tömbből álló, nyolcszintes épületegyüttes a SZINORG Universal Zrt. cégcsoportjának saját beruházása, az építtető a Dóczy Ingatlanfejlesztő Kft., a kivitelező pedig a HUNÉP Universal Zrt. volt. Mint a jeles szakemberekből álló grémium fogalmazott: a 17 ezer négyzetméteres, lépcsőzetes épületegyüttesben egy falu nagyságát kitevő lakásmennyiség épült fel anélkül, hogy az emberi lépték sérült volna.

Egy falu nagyságát kitevő lakásmennyiség épült fel anélkül, hogy az emberi lépték sérült volna.

Ebben nagy szerepe volt annak az építészeti megoldásnak, hogy miközben az épülettömbök zöld területeket, belső parkot és játszóteret fognak közre, az épületekre magukra is zöld tetőteraszok kerültek.

Ideális otthon

A társasház (mely ideális otthont biztosít mind a családok, mind pedig a városban tanuló diákok számára) extravagáns homlokzatával kiemelkedik a korábban épült lakóházak közül. A természet és az épített környezet egységén alapuló koncepcióra utal az, hogy a párhuzamosan elhelyezkedő épülettömbök és a köztük megjelenő zöld sávok izgalmas térélményt hoznak létre.

Zöld tetőkertek, napos belső udvarok, tágas, élhető teraszok különböző variációi jelennek meg a Békessy Béla utcával párhuzamos szárnyakban. Az épületekben a garzonoktól, az egy-, illetve két hálószobás lakásokon át, egészen a nagycsaládosoknak tervezett 3 hálószobás apartmanokig sokféle lakástípus található.

A korszerű épületgépészettel felszerelt otthonok alaprajzilag jól megfelelnek a funkcionális igényeknek. Végső kialakításuk során messzemenőkig figyelembe vették a potenciális vevők elképzeléseit és elvárásait. Az Építőipari Nívódíjat odaítélő zsűri indoklásában úgy fogalmazott, hogy „a kivitelezés színvonala példás, szépek a betonfelületek, jó minőségűek az alkalmazott anyagok; a gondos tervezés és kivitelezés együtt emelték az épület értékét”.

Építtető: Dóczy Ingatlanfejlesztő Kft.

Tervező: Bordás Péter (BORD Építész Stúdió Kft.)

Generálkivitelező: HUNÉP Universal Zrt.

A lakások száma: 237 darab

A beruházás értéke: 5,5 milliárd forint

Beépített terület: 17 ezer négyzetméter

Szintek száma: 8