Negyedmilliárd forintos állami támogatásból megújultak a Kenézy Gyula Kórház szülészeti–nőgyógyászati osztályának műtői. Az új műtőket ünnepélyes keretek között Molnár Lajos egészségügyi miniszter adta át szombat délelőtt, aki hangsúlyozta: az egészségügyi reformmal 60 év hamis illúziójának, az ingyenesség és a biztonság hamis látszatának szétrombolása kezdődött meg.
– Az ország ráébresztése erre a hamisságra, akkor is hálátlan feladat, ha az illúzióról tudjuk, hogy csak illúzió – tette hozzá az épp a cívisvárosban orvosi diplomát szerzett Molnár Lajos. A beruházással az osztály – ahol évente körülbelül háromezer gyermek születik – négy műtője közül hármat újítottak fel. Többek közt a császármetszéseket, és az endoszkópiás beavatkozásokat is itt végzik.
A Klinikán bokréta-ünnepet tartottak, amivel arra irányították rá a figyelmet a küszöbön álló önkormányzati választások előtt, hogy a végéhez közelít a rendszerváltozás utáni legnagyobb egészségügyi beruházás, az Auguszta-program 13 ezer négyzetméteres új épületének átadása (ami egyébként jövő tavasszal esedékes).
A 12 milliárdos beruházással – amiből 9 milliárdot az Európai Unió finanszíroz – azt kívánják elérni, hogy az Észak–Alföldön és az Észak–Magyarországon élők szív– és érrendszeri, valamint daganatos megbetegedéseit az eddiginél sokkal jobban elláthassák.