Egyedülálló iskola-egészségügyi központ Debrecenben

Helyi - 2019-10-11

Országosan egyedülálló iskola-egészségügyi ellátóközpontot és egészségfejlesztési irodát hozott létre Debrecenben az önkormányzat együttműködve a helyi egyetemmel - közölte a város polgármestere az intézmény átadásán pénteken.

Papp László jelezte: Debrecenben 72 ezer fiatal tanul, köztük 38 ezer általános és középiskolás diák. Utóbbiak közül évente 19 ezer fiatal teljes szűrését végzik el, a hagyományos laboratóriumi és fizikai szűrővizsgálatok mellett fogászati és ortopédiai szűrővizsgálatokat is.

Ilyen komplex szűrővizsgálat, amely a Debreceni Egyetem (DE) és városi egészségügyi ellátórendszere összefogásával jött létre, nincs másutt az országban - fűzte hozzá a polgármester, megjegyezve, hogy az önkormányzat 45 millió forint értékű ingatlant, egy volt iskolaépületet biztosított a központ kialakításához.

Fogászati vizsgálat Debrecenben, az Iskola-egészségügyi Ellátási Központ és Egészségfejlesztési Iroda új épületében az átadás napján, 2019. október 11-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Széles Diána alpolgármester elmondta: az első iskolabusz hétfőn reggel érkezik a központba, ahol napi száz diák komplex szűrését végzik el.

A szűrővizsgálatokon második osztálytól kétévente vesznek részt a diákok, és egészen a 12. évfolyamig kísérik végig az egészségi állapotukat. A szűrővizsgálatokat egy egészségnap keretében biztosítják a gyerekeknek, erről valamennyi debreceni iskolafenntartóval - egyházakkal, a Debreceni Szakképzési Centrummal (DSZC) és a tankerületi központtal - megállapodtak - ismertette Széles Diána.

Bács Zoltán, a DE kancellárja azt emelte ki, hogy a helyi sportcentrum Kincskereső programjában is új minőséget jelent az iskola-egészségügyi központ, ahol hamar kiderülhet, hogy egy-egy gyerek milyen adottságokkal milyen sportot űzhet.

Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet igazgatója jelezte: a szűrő- és fejlesztőközpontban harminc iskolaorvos és harminc iskolai védőnő dolgozik.

Kiemelte: a központban éveken át azonos mérési módszerekkel vizsgálják a debreceni diákokat, ezáltal megbízható és összehasonlítható adatok alapján követhetik nyomon a fiatalok állapotát, és hatékonyabban léphetnek fel az egészségmegőrzés érdekében.

Fontos szerepet játszik a központ az egészségtudatos nevelésben is, a diákok például az újraélesztést is megtanulják - fűzte hozzá Papp Csaba.