- Három történelmi egyház - a református, a római katolikus és a görögkatolikus - Hajdú-Bihar megyei történetét mutatja be az a három könyv, amelyet A hajdú hagyományok nyomában című projekt keretében jelentetett meg a megyei önkormányzat - közölte a közgyűlés elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón.
Pajna Zoltán a megyeházán tartott könyvbemutatón azt mondta, a helyi identitás fontos részei az egyházak, a három történelmi egyház pedig maghatározó jelentőségű Hajdú-Biharban.
Az elnök utalt rá, hogy a 2011-es népszámláláson a megye lakosságának 63 százaléka vallotta magát reformátusnak, római vagy görögkatolikusnak. Az egyházak sokrétű tevékenységükkel a hitélet mellett ma is jelentős szerepet töltenek be a helyi közösségek összetartásában, oktatási, egészségügyi és szociális intézmények működtetésében - tette hozzá.
Pajna Zoltán jelezte: a Reformátusok Hajdú-Bihar megyében című könyvet nyolcezer, a római és a görögkatolikusokat bemutató könyveket négy-négyezer példányban adta ki a megyei önkormányzat, a kiadványok a debreceni Alföldi Nyomdában készültek.
Fekete Károly tiszántúli református püspök megköszönve a a hajdú-bihari önkormányzat példa nélküli szerepvállalását, azt mondta, ilyen kezdeményezéssel még nem találkozott a Záhonytól Szegedig, több megyén átívelő egyházkerületben. A reformátusokról szóló kiadvány jól tükrözi, hogy Debrecen a kárpát-medencei reformátusság lelki, szellemi és intézményi központja volt és az ma is. Ami Debrecenben történt, az mindig mintául szolgált, követendő lett a református egyházban akár a szervezetet, az istentiszteleti rendet, a hitvallást, a kehelytípusokat, akár a lelkipásztorok öltözékét tekintve, míg a templomok berendezésére a Nagytemplomot tekintették mintának - sorolta a püspök.
Fekete Károly jelezte: a könyv a kezdetektől a reformációtól tekinti át az egyház hajdú-bihari történetét, a három egyházmegye és a 96 gyülekezet munkáját, tanúsítva, hogy "a református egyház a gyülekezeteiben él".
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi római katolikus megyés püspök kiemelte: a róluk szóló kötet bemutatja, hogy a Szent István-i alapítás óta hogyan alakultak az egyházmegyék és miként kerültek a római katolikusok abba a helyzetbe, hogy Debrecen az egyházmegye központja lett.
Felidézte, hogy amikor II. János Pál pápa 1993-ban megalapította a debrecen-nyíregyházi egyházmegyét, Kocsis Elemér akkori tiszántúli református püspök kinyilvánította: szeretettel fogadják Debrecenben a katolikus egyház központját.
Palánki Ferenc hozzátette: a magyarországi egyházak elkötelezettek az ökumenikus együttműködés mellett, a három felekezet debreceni püspökei rendszeresen találkoznak, a céljuk Krisztus igéjét megismertetni mindenkivel, "aminek szép eszköze ez a három könyv".
Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita elmondta: egyházuk ma már az egész ország területén jelen van: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye a nyíregyházi egyházmegyéhez, Borsod és Heves megye a miskolcihoz, a többi 16 közigazgatási megye pedig a hajdúdorogi főegyházmegyéhez tartozik.
Felidézte, hogy az 1912-ben Hajdúdorog központtal létrejött magyar görögkatolikus egyházmegye első püspöke Debrecenbe helyezte székhelyét, majd amikor bombatalálat érte az épületet, Nyíregyházára került a központ.
A görögkatolikus metropólia megalakulásakor, 2015-ben Ferenc pápa Debrecent jelölte meg központként, ami jelentős változást jelentett az életükben - tette hozzá az érsek, megjegyezve, hogy a most megjelent három könyv "három püspök barátságát, három egyház kapcsolatát is bemutatja", miközben "Isten országáról, Isten szeretetéről szól".