Helyi szolgáltatók, szállásadók, és a város vezetői köszöntötték az idei egymilliomodik vendégéjszakát eltöltő vendéget Hajdúszoboszlón szerdán.
Tíz helyi szálloda vett részt az akcióban, az egymilliomodik éjszakát eltöltő budapesti vendég a Hőforrás hotelben szállt meg, és ebből az alkalomból kétszemélyes hétvégi pihenést nyert - mondta el a fürdőváros polgármestere az MTI-nek, miután köszöntötte a jubiláló vendéget.Czeglédi Gyula kiemelte: a koronavírus-járvány előtti utolsó teljes szezonban, 2019-ben több mint egymillió háromszázezer vendégéjszakát töltöttek el a turisták Hajdúszoboszlón, ez a szám 2020-ban a felére csökkent, tavaly pedig 2020-hoz képest mintegy 50 százalékkal nőtt.
A polgármester reményei szerint az idén még 150-200 ezerrel emelkedhet a vendégéjszakák száma, erre utalnak az előzetes foglalások: hétközben 40 százalékos a szálláshelyek foglalása, de hétvégéken és ünnepeken minden szálloda teltházzal üzemel
Czeglédi Gyula kitért rá, hogy a folyamatosan működő szállodák közül egy sem zár be a megnövekedett költségek miatt, a gyógyfürdő és az élményfürdő is folyamatosan látogatható, ami természetesen jelentős mértékben hozzájárul a magas vendégszámhoz.