Együttműködés a debreceni javítóintézet és az önkormányzat között

Helyi - 2012-03-29

Szorosabban együttműködik a jövőben a debreceni javítóintézet a város önkormányzatával, hogy a büntetésüket töltő fiatalok a Debrecen köztereinek gondozásával társadalmilag is hasznos munkát végezzenek - mondta Halász János, az intézetet fenntartó Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Debrecenben sajtótájékoztatón.

    A város egyik legnagyobb lakótelepén, a Tócóskertben a javítóintézet fiataljai ötven platánfát ültettek el csütörtök délelőtt. A mintegy háromszázezer forint értékű facsemetéket ők nevelték az intézet falai között, a jövőben pedig a városi önkormányzat gondozza őket.

    Halász János szerint a hasonló programok amellett, hogy lefoglalják és környezettudatosságra nevelik a büntetésüket töltő fiatalokat a társadalmi beilleszkedésüket is segítik. "Jót üzen a program, hiszen aki fát nevel, az bízik a jövőben" - mondta az államtitkár.

    Magyari László, a javítóintézet igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy a fogvatartottak korábban városi takarítási akciókban is részt vettek. Az intézet szakmai programjában fontos helye van a társadalom számára pozitív üzenetet küldő, az intézeten kívüli programoknak, Debrecen városa pedig partner ebben - jegyezte meg az igazgató.