Együttműködési megállapodást írt alá a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a Debreceni Egyetem.

Helyi - 2006-12-12

A következő tanévtől a Hittudományi Egyetem alapszakon végzett hallgatói már több mesterszakon is továbbtanulhatnak, melyek közösen indít a két intézmény. A Debreceni Egyetem és a Református Hittudományi Egyetem rektorai által hétfőn aláírt együttműködési megállapodás értelmében a közös kurzusok mellett tudományos kutatási munkákat is végez a két felsőoktatási intézmény.

Az előző években a Debreceni Egyetem oktatói már részt vettek a református intézmény képzéseiben, idén szeptembertől pedig már megindult a közös mesterképzés is

 

 

Már eddig is nagyon sok hallgató hallgatja egymás kurzusait, most azonban szeretnénk a jövőben, 2007-től közös szakokat is indítani – nyilatkozta Nagy János, a Debreceni Egyetem rektora.

 

 Az akkreditációs bizottság akkreditálta és jóváhagyta a hittanár-nevelő szakot, a vallástanári mesterszakot, amiben a Debreceni Egyetem Pedagógia és Pszichológai Intézete is részt vesz – tájékoztatott Fazakas Sándor, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora.

 

A tervek szerint a jövő tanévtől a Debreceni Egyetem segítségével a hittudományi intézményben lehetőség lesz pszichológusok, vallástanárok és akár intézményvezetők képzésére is.