Elhunyt Magyari Vilmos újságíró

Helyi - 2014-05-22

Életének 83. évében elhunyt Magyari Vilmos aranytollas újságíró, a Hajdú-bihari Napló volt olvasószerkesztője.

    Magyari Vilmos az egyetem elvégzése után rövid ideig tanított és kulturális területen dolgozott Debrecenben, és 1966-ban lépett az újságíró pályára. A megyei napilap kulturális rovatában elsősorban színházzal és képzőművészettel foglalkozott, és közben elvégezte a Színházművészeti Főiskola dramaturgiai szakát.

Újságírói munkája mellett irodalmi színpadot és olvasótáborokat vezetett.

    Igazi szakmai kibontakozását a Hajdú-bihari Napló olvasószerkesztőjeként érte el: ebben a munkakörben kiválóan érvényesült széles látóköre, általános műveltsége, csalhatatlan nyelvi készsége. Ezt a posztot több évtizeden át, nyugdíjba vonulásáig betöltötte. Magyari Vilmos ismert és elismert alakja volt Debrecen kulturális közéletének.

    A csend forradalma című verseskötete már nyugdíjas korában, 2002-ben jelent meg. Újságírói életművéért 2005-ben a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Aranytoll-díjjal tüntette ki.