Elindította Szeretetdoboz elnevezésű adventi gyűjtését a református szeretetszolgálat

Helyi - 2019-10-29

- Elindította idei, Szeretetdoboz elnevezésű országos adventi gyűjtését a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) - jelentették be a legnagyobb hazai református közösség, a tiszántúli egyházkerület központjában, Debrecenben kedden sajtótájékoztatón.

Fekete Károly, az egyházkerület püspöke utalt a diakónia apostoli hagyományaira és arra, hogy a szegénygondozást a reformáció rendszerré formálta. Megemlítette, hogy Debrecenben már a 16. század első harmadában létrejött az ispotály, amit a "reformátusság adományaival, az egyház melléállásával támogatott".

"Az advent ráirányítja a figyelmet az adományozásra" - jelezte a püspök, aki a Szeretetdoboz akcióról azt mondta, "minden apró gesztus fontos, (...) nem kincseket várunk, természetes alapanyagokat kérünk, hogy annak is legyen ünnepe, akinek az asztala szerényebb, mint a miénk".

Oláh István, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint akciójukkal minél több rászorulóhoz szeretnének eljutni.

Hozzátette: a 13 éve alakult alapítvány - a Szeretetdoboz tartós élelmiszergyűjtési és a gyerekeknek játékokkal kedveskedő Nyilas Misi cipősdoboz program mellett - közfoglalkoztatási programmal, mentorprogrammal és Nyilas Misi-ösztöndíjprogrammal is folyamatosan segíti a rászorulókat.

A Szeretetdoboz-gyűjtésben elsősorban gyülekezetek, intézmények, iskolák, baráti közösségek közreműködésére számítanak - jelezte Oláh István.

Simon Annamária, az alapítvány adománykoordinátora hozzátette: a Szeretetdoboz program keretében újrahasznosítható dobozokban gyűjtik a főként hosszú ideig elálló élelmiszereket és tisztálkodási szereket.