Elkészült a Mozdulj, Debrecen! mozgalom egészségfejlesztési központja: több mint 300 millió forintból alakították át a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet (DAEFI) által működtetett épületet, amelynek teljes körű felújítása az UNICEF, a Debreceni Egyetem és az önkormányzat támogatásával valósult meg.
A központ ünnepélyes átadójával egybekötött pénteki sajtótájékoztatón Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester kiemelte, az új központ inkább a felnőttekre koncentrál, de helyet kapnak benne a gyermekek is, például itt indul el a "Vár az iskola" program, amelyben egy terapeuta és gyógypedagógus segítségével fejlesztő foglalkozásokat valósítanak meg a 3-6 éves korosztály számára egyéni és családi tanácsadással. Gondot fordítanak itt a káros szenvedélybetegségek leküzdésére és megelőzésére, de a lelki egészség megőrzésére is nagy hangsúlyt fektetnek majd.
Széles Diána (Fidesz-KDNP) alpolgármester részletezte, hogy két éve indult a DAEFI-vel közösen a Mozdulj, Debrecen! program, amely speciálisan azoknak szól, akiknek szükségük van a segítségre; egy felmérés hívta életre, amelyet az egyetemmel és a DAEFI-vel együtt készítettek arról, hogy mennyit mozognak az emberek, mennyit foglalkoznak magukkal; ebből a felmérésből az derült ki, hogy 10-ből 7 ember egyáltalán nem mozog.
Ekkor vállalta az önkormányzat, hogy olyan mozgásformákat alakítanak ki, amelyekben különböző célcsoportoknak adnak lehetőséget arra, hogy ingyenesen használják a városi infrastruktúrát. Ennek egy új eleme a most átadott épület, amelyet egy fogászati szűrőközpont helyén alakították ki - mondta az egészségügyi és turisztikai feladatokért, valamint a gondoskodáspolitikáért felelős alpolgármester.
Torda Edina, az UNICEF gyermekvédelmi munkatársa kiemelte, az orosz-ukrán háború kitörése után a menekültügyi programiroda Magyarországon is elkezdte a működését és olyan helyi együttműködéseket kívánt támogatni, amelyek képesek minőségi szolgáltatásokat nyújtani, reagálni az Ukrajnából érkező gyermekek és családjaik igényeire; így léptek kapcsolatba Debrecennel is.
Az UNICEF azonban minden gyermekért dolgozik, így a városban nemcsak a menekült gyermekeket, hanem a helyieket is kívánja támogatni, ezért járult hozzá a központ kialakításához - mondta Tordai Edina.
Balatoni Ildikó, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ koordinációs alelnöke, operatív igazgató beszédében hangsúlyozta, hogy a lakosság egészséges életmódjának elősegítése társadalmi összefogást igényel, amelynek jó példája az egészségfejlesztési központ kialakítása.
Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet igazgatója - bemutatva az épületet - kiemelte, hogy a földszinti részen a régi fogászati tereket alakították át, az egyik szárnyat prevenciós részleggé, ahol vizsgálók és tanácsadók kaptak helyet, míg a másik szárnyban mozgást támogató és fejlesztőközpont jött létre.