Értéksziget és cseh sörkert a debreceni virágkarneválon

Helyi - 2015-08-13

Értékszigettel bővül a debreceni virágkarnevál idei programsorozata: a nagyerdei Békás-tó partján 14 hajdú-bihari település helyi értékeivel, hagyományos termékeivel, művészeti csoportjaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők - közölte a szervező Főnix Kft. ügyvezetője csütörtökön sajtótájékoztatón, Debrecenben.

     Bódor Edit a karneváli újdonságok között említette a horgolt virágok pályázatát, amelyre 150 pályamunka érkezett. A horgolt virágok a Nagyerdő fáit díszítik majd a szombaton kezdődő és augusztus 22-éig tartó karneváli hét időszakában.

    A karneváli cseh sörkert is rekordot dönt idén: 10 nap alatt 36 sörgyár 100 féle sörét lehet megkóstolni a Nagyerdőben - hangzott el a tájékoztatón.

    Először lesz ott a virágkarneváli menetben az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság központi zenekara, a Békás tó partján pedig egy 50 éves tűzoltófecskendőt állítanak ki - jelezte Kovács Ferenc hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgató a tájékoztatón.   

    Takács Attila, az 5. számú Bocskai István Lövészdandár parancsnoka hozzátette: a honvéd helyőrségi zenekar, amely állandó résztvevője a karneválnak, ezúttal rockopera-bemutatót is tart.

    Ebből kaptak ízelítőt a debreceni Kölcsey központ előtt a sajtótájékoztatóra érkező újságírók és a zenére összegyűlt járókelők: a motorosok kíséretében megérkező Koroknai Árpád énekes az István, a király című rockoperából énekelt a helyőrségi fúvószenekar kíséretében.

    Az előzetes karneváli hangulatot fokozta egy nagyméretű virágkosár, amelybe a járókelők is beülhettek, kicsit átélve, milyen lehet a virágkocsikon, virágok között részt venni a felvonuláson.

    "Debrecenben minden szálláshely elkelt" - mondta a tájékoztatón Komolay Szabolcs, a város kulturális alpolgármestere arra utalva, hogy a karnevál időszakára már nem lehet szállást foglalni a városban.