- A hagyományőrzés, az értékközvetítés és a népmesék ma is aktuális mondandójának közvetítése állt a középpontban a debreceni Vojtina Bábszínház napokban záruló évadja során.
A hagyományok ápolását és a szórakoztatás együttes megjelenítését a bábszínház maradéktalanul teljesítette a 2012/2013-as évadban. Ezt jelzi az is, hogy minden eddiginél több, csaknem 42 ezer nézőnk volt idén - mondta el Asbóth Anikó igazgató a pénteki évadzáró társulati ülésen.
Beszámolója szerint a tavalyit mintegy ötezerrel meghaladó nézőszám rekordmennyiségű, 515 előadással és egyéb programmal párosult. Az igazgató kiemelte: az előadások 90 százalék feletti telítettségével elérték kapacitásuk határait, ennek ellenére a jegybevétel 2010 óta évi 25 millió forint körül stagnál.
Asbóth Anikó az előadások közül kiemelte Az okos lány című játékot, amely Mátyás király korába kalauzolta a kicsiket, de nem a hagyományos álruhában járó igazságos király, hanem a hatalommal és a férfival szemben álló, józan gondolkodású nő állt a történet középpontjában. A darab a humor, a rafinéria eszközeihez nyúlva igen sikeres volt a gyermekek körében.
Mint elhangzott, az Aliz, a lány, aki követte a fehér nyuszit című mesét a bábjátékot és a filmes animációt ötvöző vizuális megjelenítéssel állítottak színpadra, a Fülemüle című darabban pedig a hatalomtól eltorzult lelkű uralkodót ábrázolják örökké aktuális témaként. A Vojtina folytatni kívánja a tananyaghoz kötődő művek színpadra állítását. Szentei Tamás, a debreceni polgármesteri hivatal kulturális osztályvezetője elmondta: a színházi közönség nevelésében példaértékű a városi teátrumok, a Vojtina Bábszínház és a Csokonai Színház együttműködés