2008-ban már tett egy kísérletet Debrecen városa befektető bevonására a repülőtér üzemeltetésére, de hosszú évek óta veszteségesen működik a Debreceni repülőtér. A múlt évben 280 milliós pótbefizetést teljesített a holding, a város 60 milliós üzemeltetési támogatást adott és 10 milliós üzemeltetési megbízási díjat fizetett ki - mondta Racsmány Gyula osztályvezető.
Az önkormányzat tulajdonosi bizottságának kedd délelőtti ülésén arra is utalt a vagyonkezelési osztály vezetője, hogy a város és a holding vezetői is változtatni szeretnének ezen a helyzeten.
A repülőtér 75+ 25 év opciós hosszabbítással történő bérbeadásáról szóló előterjesztést csütörtökön tárgyalja a képviselőtestület. A háttérmunkáról, az üzletértékelés módszeréről Balogh Istvánné szakértő tájékoztatta tulajdonosi bizottság ülésén megjelenteket. A szakértő az eszközalapú értékeléssel kezdte, magának a földterületnek kívánta az értékét meghatározni, a 100 éves bérleti időtartam figyelembevételével. Kiindulási árként a korábbi értékesítés során kalkulált – négyzetméterenként – 5 ezer forintos árat vette, de ezt az árat nem alkalmazta, arra tekintettel, hogy a repülőtér értékesebb, úgynevezett prémium területekből és nehezebben hasznosítható, vagy ráfordítást igénylő ú.n. diszkont területekből áll.
Ezek alapján négyzetméterenként 1808 forint a reális ár, ami 5,3 milliárd forintos értéket ad:100 év figyelembevételével 53 686 00 forintos értéket, ami jól közelíti az önkormányzat által adott 60 milliós üzemeltetési támogatást.
A szakértő másik feladata annak meghatározása volt, hogy mekkora évi utasforgalom esetén válhat nullszaldóssá az üzemeltetés, hol van az a fedezeti pont, ahol az eddigi befektetések megtérülnek. Balogh Istvánné jelezte, hogy a korábbi időszakban 300 millió forintot meghaladó, olykor 500 milliós veszteségek is voltak.
A szakértő szerint 65353 utas / év feletti forgalomnál az üzemeltető eddig költségei már megtérültek volna, azaz e fölött már képessé válhat az új üzemeltető díj fizetésére. Az üzemeltető-jelölt ajánlatában évi 100 ezres forgalom felett vállal utasonkénti többlettérítést, a két adat közötti eltérés az évi 12 millió forintos díjfizetésben realizálódik.(Szerkesztőségünk kérdésére válaszolva Balogh Istvánné elmondta, hogy nem számoltak azzal: a jelenlegi, alaposan lecsökkentett repülőtéri létszámmal nem lehet évi 65 ezres utasforgalmat lebonyolítani. Számításaikban a 2004 óta eltel időszak átlaglétszáma szerepelt)
A szakértő véleménye egyértelmű: ha semmi sem történne, csak az üzemeltetés átadása, akkor is 350-360 milliós megtakarítása van a városnak, évente.
Balázs Ákos, a tulajdonosi bizottság elnöke hozzászólásában jelezte: a vállalkozó mögött álló cégcsoport az ipari park működtetésében és az ottani beruházásokban olyan tevékenységet végzett, ami igen jó garanciát jelent: egy gördülékenyen, üzemszerűen működő repülőtér az egész város érdeke.
A tulajdonosi bizottság –egy tartózkodással – elfogadásra javasolta az előterjesztést.