Felavatták Klebelsberg Kunó szobrát Debrecenben

Helyi - 2018-05-15

Felavatták Klebelsberg Kunó egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter egészalakos állószobrát, Juha Richárd szobrászművész alkotását kedden a Debreceni Egyetem (DE) központi épülete előtti téren.

Balog Zoltán, az ügyvezető kormány emberi erőforrások minisztere avató beszédében azt mondta, Klebelsberg Kunó öröksége "a nemzet szolgálatát hivatásul választó ember számára mérték, példa és biztatás".

Klebelsberg Kunó számára a kultúra tétje a nemzet élete, a nemzet megmaradása és gyarapodása volt. Ez az az irány, amelyet követnünk kell - tette hozzá.

Balog Zoltán hosszan méltatta Klebelsberg Kunónak az emberi minőség, az emberi tudás iránti elkötelezettségét mondván, ez az az irány amelyhez visszatértek, és amelynek lényege: a kultúra elsőbbsége a kormányzati munkában.

Balog Zoltán beszédet mond Klebelsberg Kunó egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter szobrának avatásán. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere szerint Klebelsberg Kunó meglátta Debrecenben, hogy a Trianon utáni Magyarországon betöltheti a szellemi kapocs szerepét, ami "lehetőséget adhat a határon túli területek visszaintegrálásában".

Az egykori kultuszminiszter álma mára valósággá vált: 2018-ra az ország "másik fővárosa" a tudomány, az oktatás, a kultúra, a gazdaság terén képes a régió határon túli területeire is kiterjeszteni a hatását.

Szilvássy Zoltán, a DE rektora azt mondta: mostantól két életét, munkáját, vagyonát, tehetségét a közösségért bármikor feláldozni képes arisztokrata áll őrt az egyetem központi épülete előtt.

Bognár István Ádám, az egyetem hallgatói önkormányzatának elnöke beszédében a néhai kultuszminiszter egyik főművének nevezte a debreceni egyetem központi épületét.