Az Új Főnix Terv Zöld város programjának egyik fontos állomása az évtizedek óta felújításra váró Dobozi kispiac korszerűsítése. Korábban csak a köznyelv hívta kispiacnak, valójában kirakodóvásár volt, hiszen nem voltak meg a feltételei annak, hogy piacként üzemeljen. Az árusok rossz körülmények között, hidegben és esőben kínálhatták portékáikat.
A felújítás során kicserélték a tetőbevilágítókat, üvegtetőkkel lefedték az átriumokat, elkészült a kirakodóvásár feletti lapostető szigetelése is, valamint új elárusító asztalok kerültek kialakításra, ezek egy része a piaci árusok kérésére átalakításra kerültek, így a ruházati áru kihelyezésére is van lehetőség.
A területen felújították a közműveket, új térkőburkolatot kapott a kispiac, melybe akadálymentes vezetősávok is beépítésre kerültek. A homlokzatok és a mennyezet javítása és festése is elkészült, ezen felül az árusok részére külön vizesblokk került kialakításra, mely eddig nem állt rendelkezésre.
A fenti munkákon túl térfigyelő kamerákat telepítettek, valamint a teljes elektromos hálózat is felújításra került.
A modern körülmények között 42 elárusítóhelyen várják vásárlóikat a piacosok, közöttük őstermelők is. Az árusok külön kérésére 10 elárusítóhelyre olyan tartószerkezetet szereltünk, amelyen ruhákat is el tudnak helyezni. Emellett a felújítás alatt kialakított ideiglenes elárusítóhelyen parkolókat alakítunk ki, hogy a Dobozi kispiacra autóval érkezők meg tudjanak állni.
A beruházáshoz felhasznált támogatási összeg 104.687.047 Ft, melyhez az Önkormányzat 53.322.918 Ft önerőt adott, így a Dobozi kispiac összesen 158.009.965 Ft-ból újult meg.