Finn-magyar testvérvárosok találkozója

Helyi - 2006-06-20

A sokoldalú finn-magyar kapcsolatok jegyében június 13-15. között 10. alkalommal rendezték meg a magyar-finn testvérvárosok konferenciáját.

A háromévenként sorra kerülő rendezvénynek a finnországi Pori város adott helyet, a találkozón 72 település mintegy 200 küldötte vett részt. A képviselők megvitatták az európai uniós együttműködés lehetőségét a finanszírozás, a munkavállalás és a kulturális csere témakörében. Hajdú-Bihar megyéből két település küldöttei vettek részt a találkozón: Debrecent Turi Gábor alpolgármester és Salamon Ágnes, a Magyar-Finn Baráti Kör vezetője, Püspökladányt Molnár László polgármester képviselte. A hajdú-bihariak aktívan kivették részüket a munkából: Molnár László az egyik rendező fél, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége alelnökeként köszöntötte a konferenciát, Turi Gábor pedig a személyek szabad mozgásával foglalkozó szekció ülését vezette. A találkozó kapcsán a küldöttek ellátogattak finnországi testvérvárosukba: Jyväskylä-be és Hämeenlinna-ba is, ahol a további együttműködés lehetőségeiről folytattak megbeszéléseket.

 

id