Gyökereim földedbe kötnek

Helyi - 2010-04-13
A Város napja programsorozatba illeszkedik a Debreceni Művelődési Központ által immár XII. alkalommal megrendezendő „Gyökereim földedbe kötnek” várostörténeti vetélkedő, amelyet április 15-én (csütörtökön) 14 órakor a DMK Belvárosi Közösségi Házában (Kossuth u. 1.) tartanak. A verseny tematikája idén a II. világháború debreceni történéseire fókuszál.

A megmérettetésre a város 10. és 11. osztályos középiskolás diákjai nevezhettek, akik történelmi, kulturális és várostörténeti kérdésekben adnak számot tudásukról.

A megadott szakirodalom alapján Debrecen, illetve a II. világháború hazai történetéből készülhettek fel a diákok. A csapatoknak össze kellett állítaniuk egy 2 perces számítógépes prezentációt a II. világháború valamelyik fontos debreceni történéséről, helyszínéről, nevezetes szereplőiről, és azt a vetélkedő során be kell mutatniuk.

 

Csapatonként össze kellett állítani egy olyan tablót, amely a második világháború debreceni következményeit mutatja be, egészen 1989-ig, vagy napjainkig és azt szóban kiegészítve be kell mutatni a zsűrinek, illetve a versenytársaknak. A várostörténeti feladványok teljesítését 3 fős zsűri értékeli. Az első helyezett vándorserleget kap, de a legjobb eredményt elért négy csapat is díjazásban részesül.