Hajdú-Bihar megyében kezdte meg működését az első helyi élelmiszerbank

Helyi - 2018-11-08

Hajdú-Bihar megyében kezdte meg működését az első helyi élelmiszerbank, amely a feleslegessé vált élelmiszerek eljuttatásával segíti a rászorulókat - közölték a Hajdú-Bihar Megyei Élelmiszerbank Egyesület megalakulásáról tartott csütörtöki debreceni sajtótájékoztatón.

Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke emlékeztetett arra: 13 évvel ezelőtt azzal a céllal hozták létre az egyesületet, hogy a budapesti rászorulóknak segítsenek a boltokban, áruházakban feleslegessé váló, emberi fogyasztásra még alkalmas élelmiszerek adományozásával.

Magyarországon évente 1,8 millió tonna élelmiszer megy veszendőbe. Az egyesület arra törekszik, hogy ennek a mennyiségnek minél nagyobb részét eljuttassa a nélkülözőknek. Már több mint 300 szervezettel állnak kapcsolatban, évente mintegy 5 milliárd forint értékű adománnyal 300 ezer embert látnak el - mondta. Hosszú távon egy olyan hálózat kialakítása a céljuk, amellyel a jelenleginél hatékonyabban tudják elérni a vidéki régiókat is.

Egy dolgozó élelmiszert pakol a Hajdú-Bihar Megyei Élelmiszerbank raktárában Debrecenben 2018. november 8-án, az átadás napján. MTI/Czeglédi Zsolt

Ennek a folyamatnak az első állomása a hajdú-bihari élelmiszerbank megalapítása, amely azt bizonyítja, hogy az állami és az önkormányzati szféra, a civilek és a vállalatok képesek jól együttműködni - fűzte hozzá.

Szántó László, a Hajdú-Bihar Megyei Élelmiszerbank Egyesület elnöke elmondta: egyesületté ugyan most alakultak, de az élelmiszermentést már több mint két és fél éve végzik. Minden nap 11 áruházból gyűjtik be a feleslegessé vált élelmiszereket, idén eddig 31 partnerszervezetük segítségével 550 tonnát juttattak el mintegy 18 ezer rászorulónak a megyében.

Széles Diána, Debrecen alpolgármestere, a város karitatív testületének társelnöke közölte: a hajdú-bihari élelmiszerbank munkáját az önkormányzat azzal is segíti, hogy egy 200 négyzetméteres raktárépületet biztosít az élelmiszerek fogadására, tárolására.