Három megye tulajdonába került az észak-alföldi fejlesztési ügynökség

Helyi - 2014-02-28

- Módosította az Észak Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (ÉARFÜ) Nonprofit Kft. társasági szerződését pénteken a hajdú-bihari önkormányzat, ezzel befejeződött az európai uniós pályázatokat gondozó szervezet tulajdonosi szerkezetének átalakítása. A fejlesztési ügynökség 3 millió forintos törzstőkéje egyenlő arányban oszlik meg a három tulajdonos, a Hajdú-Bihar, a Jász-Nagykun-Szolnok és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat között.

    Az érintett megyei önkormányzatok között megtörtént az egyeztetés a gazdasági társaság irányításával, tulajdonjogával és a tulajdonosi jogok gyakorlásával összefüggő kérdésekben. Ennek megfelelően a három jogutód megyei önkormányzat egyforma tulajdonosi jogosítványokkal rendelkezik a cégben, a társaság taggyűlésének határozatképességéhez minden tag jelenléte, a döntések meghozatalához pedig egyhangú szavazat szükséges - ismertette a részleteket Bodó Sándor.

    Hozzátette: a társaság neve nem változik meg, székhelye Debrecen marad, Nyíregyházán és Szolnokon pedig az ügynökség 5-5 munkatársának részvételével kirendeltséget nyitnak.

    Mező Ferenc, az ÉARFÜ ügyvezető igazgatója az ülésen bejelentette: a szolnoki irodát március 5-én, a nyíregyházit március 20-án nyitják meg.