A Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2009-es évi költségvetésének tervezetét kezünkbe véve újra tudatosulhat mindenkiben, hogy mi a különbség a Kósa Lajos polgármester és a Fideszes többség által megvalósított és a debreceni szocialisták által megvalósítani kívánt városfejlesztési koncepció között.
A költségvetésről általában képviselőtársaim elmondták már a frakció álláspontját, most kizárólag a költségvetés kiadási oldalával és az ott felismerhető koncepcióbeli különbséggel kívánunk foglalkozni. Ha ezt a bizonyos kiadási oldalt megtekintjük, akkor egyértelműen látszik az, hogy a jelenlegi városvezetés nem az emberek széles rétegeit érintő és a mindennapi életüket könnyebbé, élhetőbbé tevő fejlesztéseket támogatja. A kiadási oldal szerint ugyanis alapvetően két olyan beruházás finanszírozására van lehetőség, amely beruházások presztizs vágyakat kívánnak kielégíteni, és nem a debreceni polgárok igényeit. Ez a két beruházás a MODEM épületének vételár részlete valamint a második színház egyik közbülső számlájának ellentételezése, ami összesen 2,5 milliárd forintot emészt fel, amely gyakorlatilag lehetetlenné tesz más, a szó szoros értelmében vett fejlesztéseket.
A MODEM-mel kapcsolatban többször és többen is elmondtuk már a véleményünket. Önmagában nem vitatható az a nagy ívű elképzelés, hogy Debrecen a kultúrában, a sportban és az élet több más területén is nyújtson alternatívát akár a fővárossal szemben is egy-egy részterületen. Debrecen teljesítőképességét azonban figyelembe kell venni, illetve figyelembe kellett volna venni mind az ingatlan megépítésekor, mind pedig, a működtetés során.
A második színház ügye azonban végképp megmutatja azt, hogy a „merjünk nagyot álmodni” szlogen megfogalmazásakor számolni kellene a „talán pofára is eshetünk” kifejezéssel. Az elmúlt években a debreceni városvezetés számára visszatérő téma az, hogy a szocialista kormány nem támogatja kellő képen a debreceni kultúra ügyét, így ezen belül a Csokonai Színházat sem. Ehhez képest jött az a „bátor” tett és gondolat, hogy amennyiben a Csokonai Színházat sem tudjuk vita és torzsalkodás nélkül működtetni, akkor építsünk feltétlenül egy második színházat, hiszen az nem kerül többe, mint hatmilliárd forint és a működtetése sem elvonni a várostól egy pár százmilliónál többet. Most aztán itt a baj.
A magyar állam a Csokonai Színház működését évente több százmillió forinttal, mintegy 50 %-ban támogatja. Ennél nagyobb mértékű támogatás Debrecenben az állam részéről nem volt reális feltételezés sem a döntés meghozatalakor, sem ma. A színház építésére vagy berendezésére pályázat nem volt kiírva, és arra esély, hogy a második színház vonatkozásában bármikor is nyertes pályázaton vehessünk részt igen csekély. Meg kell jegyezni azt, hogy a Csokonai Színház felújítására, rekonstruálására állami támogatást azért nem remélhettünk, mert az ingatlan jelzáloggal volt terhelve, és ez a támogatás akadályát képezi, ahogyan akadályát képezte a Fidesz kormány alatt is.
A mai helyzet világos: Debrecennek nincs pénze és a közeljövőben nem is lesz pénze arra, hogy a második színházat berendezze és működtesse. Mi debreceni szocialisták úgy véljük, hogy először a Csokonai Színházat kellett volna a közönség számára vonzó színházzá tenni, majd azt követően lehetett volna dönteni abban a kérdésben, hogy van-e igény egy második, egy ún. kamaraszínház kialakítására. A mi véleményünk az, hogy a debreceni emberek részéről igény a második színházra nem volt és vélhetően a közeljövőben nem is lesz. Ilyen nagyságú újabb színház felépítésére pedig, végképp nem. Az is biztos azonban, hogy a város gazdasági teljesítőképességét ez a beruházás meghaladja.
Az a másfélmilliárd forint, amelyet a 2009-es évben kifizetünk az építkezés kivitelezőjének, olyan fejlesztéseket akadályoz meg, amelyek valóban mindannyiónk életét tennék könnyebbé.
A második színház miatt nem jut pénz idén olyan közlekedési csomópontok és gyalogos átkelőhelyek kiépítésére, amelyek sajnálatos módon kisebb-nagyobb idő elteltével ugyan, de emberáldozatokat követelnek. Olyan játszóterek felújítására, amelyen a debreceni gyermekek nem tudnak biztonságosan játszani. Olyan parkok rekonstrukciójára, felújítására, amely parkokat a debreceni polgárok ma elkerülnek, ha tehetik.
Ezek után tegyük fel a kérdést, kinek áll az érdekében a második színház felépítése, berendezése és üzemeltetése, amely egészen bizonyosan további százmillió forintokkal fogja megterhelni Debrecen városának költségvetését? A válasz egyértelmű és kézenfekvő, csakis a jelenlegi városvezetés hiúságának. Ez a beruházás újabb melldöngetésre adhatott volna okot, hiszen Debrecen fejlődik – mondhatnák -, de mi úgy gondoljuk, hogy jelen helyzetben sokkal helyesebb lenne, a melldöngetés közben elmondani Kósa Lajosnak, Halász Jánosnak és valamennyi olyan Fideszes képviselőnek, aki a színházat megszavazta, hogy az „én bűnöm, én bűnöm, én legnagyobb bűnöm”.
Reméljük, ezt hamarosan meg is teszik. Addig is a debreceni szocialista frakció azt javasolja, hogy az önkormányzat a kivitelezővel számoljon el, fizesse ki azt az összeget, amellyel az önkormányzati vagyon ténylegesen gyarapodott, majd az ingatlant értékesítse, hiszen így a lehető legkevesebb kárral tudunk megszabadulni a hiúság, a szemellenzős látásmód és a realitásokkal nem szembenézés újabb látható jelétől.
Dr. Zsiros Zsolt
frakcióvezető
Varga Zoltán
önkormányzati képviselő