Honnan jön a troli?  

Helyi - 2006-06-29

Felmondta a Ganz Transelektro Közlekedési (GTK) Zrt. tizenegy trolibusz szállítására kötött szerződését a Debreceni Közlekedési Vállalat (DKV) Zrt. A Transelektro közlekedési cége egymilliárd forint árbevételnek mondhat búcsút.

Március 31-e előtt kellett volna szolgálatba állniuk Debrecenben a GTK által gyártott trolibuszoknak, ám a tizenegy járműből határidőre egy sem érkezett meg. A DKV több hónapos  várakozás után felmondta a GTK-val kötött szerződést. A troliszállítás meghiúsulása miatt 301,5 millió forintos kötbért követel a DKV a GTK-tól, egyelőre azonban erősen kérdéses, hogy ezt (ha jogosnak ítéli), ki tudja-e fizetni a Transelektro-cég, vagy a debreceni vállalat beállhat a hitelezők sorába.

    

A DKV 2004 júliusában összesen 21 troli szállítására szerződött a GTK-val. Az első tíz jármű tavaly tavasszal menetrendszerűen meg is érkezett. Így a városi tömegközlekedési cég üzleti tervében az idén a teljes flotta szolgálatba állításával számolt. Egyelőre nem dőlt el: a hiányzó tizenegy jármű beszerzésére mikor írnak ki újabb közbeszerzési eljárást. Valószínű azonban, hogy az új debreceni trolik 2007 tavaszánál korábban már nem érkezhetnek meg. A BKV is az idén tavasszal újabb 11 járművet várt a GTK-tól, ezek azonban nem érkeztek meg. A hozzávetőleg egymilliárd forintos rendelést még nem mondták le.