Több mint 400 új munkahelyet teremtő, európai uniós támogatással megvalósuló beruházásba kezdett a volt Debreceni Dohánygyár területén a helyi DILK Kft; az alapkövet csütörtökön helyezték el.
Boros József tulajdonos-cégvezető elmondta: cége 2005 óta tulajdonosa a volt dohánygyári területnek, ahol azóta négymilliárd forintos fejlesztés valósult meg.
Hozzátette: a mostani, 790 millió forintos beruházáshoz 275 millió forint uniós támogatást nyertek, a 7.300 négyzetméter alapterületű épületben az irodák mellett hideg- és melegkonyhát, éttermet és 70 férőhelyes parkolót alakítanak ki.
A volt dohánygyár területén kialakított Lion Office Centerben - amelynek része lesz a most épülő irodaház is -, jelenleg 70 cég 1200 munkavállalója dolgozik. Ha lesz rá igény, újabb hasonló nagyságú épülettel bővítik a komplexumot - ismertette Boros József.
Pajna Zoltán alpolgármester új üzleti modellnek nevezte az egykori dohánygyár ipari műemléki épületeinek felújításával és a most épülő irodaházzal kialakuló Lion Office Centert. Elismeréssel szólt arról, hogy már most több mint 75 százalékos az irodaházak kihasználtsága.
Ez az arány tovább javulhat, ha a Debrecen-Záhony vasútvonal felújításához kapcsolódóan 2x2 sávosra bővítik a vállalkozói centrumot Debrecen belvárosával összekötő vasúti felüljárót.