Járások - Hajdúszoboszlóval szemben nem hoz döntést a kormánymegbízott

Helyi - 2012-10-31

Nem hoz határozatot a járási hivatal kialakításáról a hajdúszoboszlói önkormányzat döntésével szemben a hajdú-bihari kormánymegbízott. Erről Rácz Róbert szerdán beszélt az MTI érdeklődésére.A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal vezetője hét megyei település polgármesterével aláírta a járási hivatalok kialakításáról szóló megállapodásokat Debrecenben.

. Hajdúszoboszló október 11-én utasította el a járási központtá válásról szóló megállapodást. Sóvágó László, a település független polgármestere az MTI-nek akkor azzal indokolta a döntést, hogy többek között az oktatás és az önkormányzati rendszer területén kezdett átalakításokról nem kérdezte meg őket a kormány. Úgy vélte, a kormányhivatal egyoldalúan is megkötheti a megállapodást.

    Rácz Róbert szerdán azt mondta, Hajdúszoboszló az egyetlen település az országban, amelynek képviselő-testülete - bár korrektnek nevezte a kormányhivatallal közösen kidolgozott megállapodást -, elutasította, hogy térítésmentesen átadja a szükséges irodákat a leendő járási hivatalnak.

    Szerinte félteértésen alapulhat a hajdúszoboszlói álláspont, amit ő tiszteletben tart. Úgy fogalmazott "illetlen és méltánytalan lenne", ha határozattal ő másként döntene, ezért ha Hajdúszoboszló nem akar járásközpontot, akkor más megoldást keresnek.

    Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere közölte: a debreceni járási hivatal el tudja látni a hajdúszoboszlói járás polgárait is, ha Hajdúszoboszló önkormányzata nem változtat álláspontján.

    Úgy vélte, a járási hivatalok kialakításával "az állam nem rekvirál", amikor átveszi azokat az irodákat, amelyeknek a fejlesztéséhez korábban éppen az állam adott pénzt.

    Szerdán Debrecen, Balmazújváros, Berettyóújfalu, Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, Nyíradony és Püspökladány polgármestereivel írták alá a megállapodást, korábban pedig Hajdúhadház és Derecske vezetővel szignálták azt, így Hajdú-Bihar tíz leendő járási székhelye közül csak Hajdúszoboszló utasította el az együttműködést.